Foci

Egy félidő gólparádé elég is volt a PSG-nek a Bajnokok Ligájában

A szerb Crvena zvezdára várt az a nem túl hízelgő feladat, hogy bokszzsákként állja a liverpooli vereséget feledtetni próbáló PSG rohamait a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. Miután a Crvena haza pályán bravúros döntetlent játszott a Napoli ellen, reménykedhettek, hogy Párizsban is helyt állnak majd. Nem nagyon sikerült.

Neymar káprázatos szabadrúgásgóljától lesz hangos az internet
A brazil sztár könnyedén csavart a Crvena kapujába a BL-ben.

Neymar már a 20. percben jelezte, komolyan gondolja: a brazil szupersztár 25 méterről csavart mesterien a szerb kapuba, és ezzel meg is adta a meccs alaphangját. Két perc múlva duplázott, majd a 37. percben Edison Cavani, a 42. percben Angel di María használta ki a szerb védelem hibáit. Félő volt, hogy ebből nagyobb kiütés is lehet, de a szünetet jelentő sípszó megmenthette a Crvenát ettől.

A második játékrészben érezhetően visszább vett a PSG, nem is lett volna indokolt kockáztatni a játékosok egészségét, de azért Kylian Mbappé a 70. percben csak bekotorta a saját gólját, és miután azért a szerb oldalról Marko Marin is betalált, Neymar újra becsavart egy szabadrúgást, csak most úgy 30 méterről – ez volt a 26 éves támadó 30. BL-gólja, amivel történelmet írt a brazilok között, miután egalizálta Kaká rekordját.

Neymar második őrült nagy gólja:

A PSG ezzel a győzelemmel nyugodtan várhatja a csoport rangadóját, a Napoli-Liverpool meccset.

A kora esti másik mérkőzésen a Schalke 04 egy 88. percben esett góllal verte Moszkvában a Lokomotivot.

Eredmény, Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló:

Paris Saint-Germain – Crvena Zvezda 6-1 (4-0)
Lokomotiv Moszkva – Schalke 04 0-1 (0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik