Közélet

Önkormányzati lakáshoz juttatta családját a tiszafüredi polgármester

Évek óta várólistán lévő családokat megelőzve.

Két önkormányzati lakást is szűkebb családjának juttatott Tiszafüred polgármestere – írja az Átlátszó. A portál szerint Ujvári Imre saját nagymamáját jelölte egy olyan lakás bérlőjének, amit nem sokkal korábban félmillió forintért újíttatott fel a város. A döntést a polgármester saját hatáskörben, a képviselő-testület tudta nélkül hozta, és rokonai olyan családokat előztek meg, akik évek óta várólistán vannak.

Az Átlátszó forrásai szerint az üggyel Ujvári szülei jártak jól – mivel az idős asszony gondnokság alatt áll, jogszerűen költözhetnek be a nagymamával együtt. Eközben több mint harmincan, köztük gyerekes családok várnak önkormányzati lakásra. Bár tavaly a képviselő-testület a polgármesternek delegálta a lakáskijelölés jogát, a vonatkozó szabályok szerint Ujvárinak jeleznie kellett volna személyes érintettségét, és testületi felhatalmazást kérni a döntéshez – áll a cikkben.

Alig több mint egy évvel korábban a polgármester nagybátyja és keresztanyja jutott önkormányzati lakáshoz – idézik fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik