Közélet

Zacher Gábor: Tiszta a lelkiismeretem

Augusztusban beadta felmondását Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője. Döntését úgy indokolta:

az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető.

A Honvédkórház és a sürgősségi osztályok körüli problémákról részletesen itt írtunk.

Az orvos felmondása óta az ATV Start című műsorában szólalt meg először élő adásban. Elsősorban a fiatalok alkoholfogyasztási szokásairól beszélt, szerinte a fiataloknál elterjedt szokás, ha szórakozni mennek, előtte inni kell, ráadásul jellemzően egymást beszélik rá a fiatalok az ivásra.

Tiborcz-Istvan-Orban-Viktor(960x640).jpg (Array)
89 milliárdot költöttek töményre a magyarok
Tíz százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A szakember úgy gondolja, olyan módon kellene beszélni a problémáról, ahol nem az elrettentésről, betegségről, halálról van szó.

A Honvédkórházból való távozásáról Zacher nem akart beszélni, annyit megjegyzett, hogy a lelkiismerete tiszta, és jól érzi magát.

(via HVG)

Fotó: Berecz Valter/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik