Kultúra

Ezerötszáz intézményben tanítanak boldogságot a gyerekeknek

Százezer óvodás és iskolás gyerekhez juthat el a boldogságóra ebben a tanévben. Jól olvasta: boldogságóra.

Ha a kedves olvasó azt hiszi, a boldogságóra már megint valami felesleges hippi hülyeség, amivel a mi dicső magyar utódaink fejét akarják tömni valakik, akkor csak annyit javaslok, nézzenek szét az utcán jártukban ezen a nyálkás, hideg októberi napon. Annyi derűs, energikus embert fognak látni, hogy egyből megértik, miért lehet szükség már kisgyerekkorban elkezdeni az optimizmusra, a pozitivitásra nevelést.

És éppen ez az, amit a Jobb Veled a Világ Alapítvány csinál a boldogságóra programban, idén már ötödik éve.  A boldogságórákon azt tanítják meg a gyerekeknek játékos, interaktív, csoportos foglalkozásokon, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni és a tanulásban az optimista hozzáállást kialakítani a diákok körében. Ez nem csak a tanulásban érezteti hatását: a szülők arról számolnak be, hogy a gyerekeik sokkal inkább kimutatják az érzelmeiket otthon is, kedvesebbek és nyitottabbak, mint azelőtt.

Ők mind Boldog Iskolák/Óvodák, a sok világító papír az erről szóló oklevél. Fotó: Jobb Veled a Világ Alapítvány

A programban részt vevő intézmények száma az utóbbi években exponenciálisan nőtt, olyannyira, hogy az október 1-i Boldog Óvoda és Iskola címátadó ünnepségen az Erkel Színházban már 1500 intézményvezető, pedagógus és oktatási szakember vett részt, a programhoz a 2018-19-es tanévben 1100 iskola csatlakozott, ami azt jelenti, hogy már több mint 6000 pedagógus vesz részt a programban, ami százezer gyereket érint. A boldogságóra program kidolgozott szakirodalommal, könyvekkel, társasjátékkal és egyéb segédanyagokkal nemcsak a gyerekek, hanem a tanárok jól-létével is foglalkozik, lehetőség szerint a szülőket is bevonva, az órák sikerességét pedig az ELTE PPK kutatása is igazolta. A program fővédnöke Prof. Dr. Bagdy Emőke.

A boldogságórák célja nem az, hogy problémamentes életmodellt állítson a fiatalok elé, hanem, hogy vezérfonalat adjon az iskolásoknak, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal, valamint a testi-lelki egészségmegtartás tényezőinek tanulmányozására adjon lehetőséget.

– hangsúlyozta Bagdi Bella, a program vezetője, a Jobb Veled a Világ alapítvány elnöke.

A boldogságórákon részt vett tanulók optimistábbak, magabiztosabbak és kitartóbbak, mint a korosztálybeli társaik, javulnak a tanulmányi eredményeik és a szociális érzékenységük. Tudományosan bizonyított, hogy a Boldogságórák hozzájárulnak a gyermekek pozitív lelki fejlődéséhez és belső jóllétéhez.

– erősítette meg Prof. Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportjának vezetője, a program védnöke.

A 2014 szeptembere óta futó programot ez évtől örökbe is lehet fogadni: a Fogadj örökbe egy Boldog Óvodát és Iskolát! mozgalom célja, hogy a gondolattal azonosulni tudó cégek, vállalatok támogathassák az erre jelentkező intézményeket.

Kiemelt kép: Jobb Veled a Világ alapítvány

Ajánlott videó

Olvasói sztorik