Foci

Anális erőszakkal gyanúsítják Cristiano Ronaldót

Komoly vádakkal kell szembenéznie a világ egyik legismertebb sportolójának, Cristiano Ronaldónak, miután egy amerikai nő azt állítja, 2009-ben megerőszakolta őt a portugál futballsztár, írja a Spiegel.

A 34 éves Kathryn Mayorga azt állítja, az eset Las Vegasban történt,

és Ronaldo 375 ezer dollárt fizetett neki (jelenlegi árfolyamon ez 104,5 millió forint), ha szépen elfelejt mindent, ami akkor történt, és erről a megállapodásról írásos dokumentum is született. 

A nő most mégis megtörte a hallgatást, és azt mesélte, hogy Ronaldo análisan erőszakolta meg. Később a nő állítása szerint a focista megkérdezte, voltak-e fájdalmai, majd azt mondta, ő 99 százalékban jó fiú, és csak 1 százalékban rossz.

Ronaldo sógorával és unokatestvérével nyaralt Las Vegasban, és egy ottani partin ismerkedtek meg, ezt követően pedig az egyik legmenőbb szálloda, a Palms Place Hotel egyik lakosztályában kötöttek ki.

A peren kívüli megegyezés során Ronaldo azt mondta, a szexet mindkét fél akarta, aztán mégis bevallotta, a nő többször is kérte, hogy hagyják abba.

Az ügy most azért került elő, mert Mayorga ügyvédje megtámadta ezt a peren kívüli megegyezést, és panaszt nyújtott be. Nevada államban egyébként a gyilkosság után a nemi erőszak számít a második legsúlyosabb bűncselekménynek, és életfogytig tartó börtönbüntetés jár érte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik