Élet-Stílus

Tévhitek a BDSM szexről

A BDSM műfaját nem feltétlenül az határozza meg, ahogyan a filmekben vagy a könyvekben van, tévhit például, hogy csak akkor az igazi a BDSM szex, ha van benne fájdalom.

A BDSM gyűjtőszó a köztudatba akkor került be igazán, amikor A szürke ötven árnyalatának sikere elért mindenkihez. Annak ellenére, hogy ma már rengeteg információ áll rendelkezésre erről a műfajról, kevesen tudják, hogy pontosan mit is jelent. Rengeteg a tévhit a fórumokon és a közbeszédben is, ezen pedig a pornóipar ide vonatkozó részlege sem segít, inkább csak ráerősít azokra a szájbaköpős, kikötőzős, véresre verős pornóklipekkel. Az a BDSM, amit egyesek a négy fal között csinálnak otthon, sem az említett könyvhöz, sem pedig a pornóhoz nem igazán hasonlítható. Mert a BDSM-nek kölcsönös beleegyezés és nagyfokú bizalom az alapja.

Fájnia kell

A BDSM nem egyenlő a fájdalom okozásával, annak élvezésével, vagy a fájdalom érzetének élvezésével. A BDSM magyarul azt jelenti, hogy kötözés, fegyelmezés, dominancia és alávetettség. Ebben elég sok minden benne van, és vannak, akik a fájdalmat is beleveszik, de nem jelenti azt, hogy mindig fájnia kell a cselekvéssorozatnak. Például az is BDSM lehet, ha valaki szereti, hogyha szex közben bekötik a szemét, vagy ha ezzel együtt a két kezét is a háta mögé kötik. Ez nem fájdalmas, hanem játszadozás az érzékszervvel, hiszen ha az egyiket kizárjuk a mókából, a többi felerősödik.

Ha nincs benne kínzás, nem BDSM

A szájpecek és az ostorral verés nem kötelező elemei a BDSM-nek, sajnos téves az a kép, amit a pornófilmek adnak a műfajról. Annál is inkább, mivel az is válogatott szereplőkkel készült, forgatókönyvvel, megvilágítva, időnként meg-megállva a felvételek közben, sőt, némelyik ilyen fotóról nehezen mondható meg, hogy nemi erőszak történik éppen a másik fél beleegyezése nélkül, vagy mindketten egyformán akarják. Éppen ezért tévhit azt gondolni, hogy azok, akik a BDSM-ben élik meg a vágyaikat, embereket kínoznak vagy őket kínozzák.

Perverz dolog

A perverzió olyan fogalom, ami az évszázadok folyamán átalakult, nagyanyáink korában elképzelhetetlen volt, hogy valaki kétgyerekes nőként elváljon, most pedig az egyik leghétköznapibb dolog. A perverz kifejezés is így alakult, ma már perverz az, aki női harisnyában maszturbál az utcán nők előtt, de nem perverez az, aki a BDSM szexben jártas. Ennek a kategóriának is vannak árnyalatai, a fenekelés, kötözés, az alázatosság, a dominancia mindegyike elérhet olyan határt, ami ép ésszel felfoghatatlan: például katéterezést és hasbavágást is, de ezek már igencsak extrém kategóriák, fétisek, amiket sok esetben szexuálpszichológusok kezelnek, amikor szükség van rá.

Fotó: Thinkstock

Ez egyenlő a szadomazoval

A szadomazo részben igaz, de mégsem. A szadista és mazochista kifejezések nem igazán léteznek a BDSM-esek körében, helyettük a szubmisszív szót, azaz az alávetettet és a dom szót, mint a domináns partnert használják. A dom nem feltétlenül szadista, gondoljunk csak arra, hogy a szadisták a másik fél kínzását élvezik, a domináns pedig csak szeret uralkodni, szereti megmondani, mit csináljon a másik. Például az úgynevezett 100-tól 1-ig játékban a dom megszabja a szub félnek, hogy maszturbáljon, de nem élvezhet el addig, amíg a számolásban 1-ig nem ért a dom. Ehhez hasonló szexuális játékokból rengeteget lehet kitalálni.

Az uralkodó partner az egyetlen aki irányít

A szub is irányít, hiszen az ő beleegyezésével nem történhet semmi. Ez fontos, éppen ezért jó, ha van valamilyen biztonsági szó, amit ha a szubmisszív fél kimond, vége az egésznek. Vigyázni kell azoknál a partnereknél, akik azzal kezdik, hogy a biztonsági szó az ovisoknak van, hiszen az abuzív, lelki erőszakra hajlamos pasik közt bőven akadnak olyanok, akik a BDSM szexben élik meg önmagukat. Egy ideig ez jó és izgató, de ezeket általában elég sok szabály és kommunikációs zavar követi: lekurvázás akkor is, ha éppen nincsenek szexuális helyzetben, vagy beteges féltékenység.

Mindig van benne szex is

A BDSM nem a szexuális kielégülést célozza meg elsősorban és nem is az orgazmusok száma a lényeg. Leginkább szeánsz-szerű, sokkal több benne a beszéd és a kommunikáció mint a sima szexben. Van felvezetése, amit már a beöltözés, a szexre való készülődés is megad. A BDSM szex nem azoknak a műfaja akik csak a spontán szexet szeretik, sőt. Maga a behatolás, orális szex vagy a szexpózok ugyanúgy meglehetnek, de nem kötelező elemei a BDSM-nek.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik