Sport

Nem tiltják el az amerikai atlétát pozitív doppingtesztje után sem

Pozitív doppingtesztje ellenére sem tiltják el Will Claye háromszoros olimpiai érmes atlétát, mert a szervezetébe a Mexikóban fogyasztott szennyezett húsból került a klenbuterol nevű tiltólistás szer. Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) csütörtökön közölte, hogy

a 27 éves sportolót nem büntetik eltiltással, illetve egyetlen eredményét sem törlik.

A tiltott anyagot egy augusztusi, versenyen kívüli ellenőrzés során levett mintájában mutatták ki. Claye 2012-ben Londonban hármasugrásban ezüst-, távolugrásban bronzérmes volt az olimpián, 2016-ban Rio de Janeiróban hármasugrásban ugyancsak második lett, a világbajnokságokról pedig két arany-, egy ezüst- és két bronzérme van.

A USADA több bizonyítékot gyűjtött az ügyben, megvizsgálta a hollétét, a táplálkozási szokásait, illetve a felmentő döntésnél figyelembe vette a laboratóriumi jelentéseket is. Az amerikai doppingellenes ügynökség korábban már többször figyelmeztette a sportolókat, hogy a Kínából és Mexikóból származó húskészítmények klenbuterolt tartalmazhatnak, ezért fogyasztásuk kockázatos.

Saúl Álvarez mexikói profi ökölvívót Nevada állam sportbizottsága idén áprilistól augusztusig eltiltotta, pedig a doppingmintát vizsgáló labor vezetője is közölte, elképzelhető, hogy szennyezett hús okozta a pozitív eredményt.

Nyitókép: Alexander Hassenstein/Getty Images for IAAF

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik