Nagyvilág

Lemondott a román oktatási miniszter

A román nyelv oktatására vonatkozó rendelete miatt távozik.

Lemondott Valentin Popa román oktatási miniszter, miután Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közvetve őt tette felelőssé, amiért az RMDSZ felfüggesztette együttműködését a kormánykoalícióval.

Az RMDSZ múlt héten kérte Popa leváltását.

Egyebek mellett azt rótták fel neki, hogy rendeleti úton – a tanítók helyett – szaktanárokra bízta a román nyelv oktatását a kisebbségi tanítási nyelvű elemi iskolákban. Erről nem kérte ki sem a kisebbségi érdekképviseletek, sem a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár véleményét. A tanévnyitó előtt néhány héttel kiadott rendeletet nemcsak szakmai alapon kifogásolták, hanem azért is, mert nem maradt idő a hatályba léptetésére, szervezési problémák megoldására, szaktanárok alkalmazására.

Popát csütörtök reggel házelnöki irodájába kérette Liviu Dragnea pártelnök, aki később azt mondta, nemcsak a magyar, hanem valamennyi romániai nemzeti kisebbség elégedetlen, az emiatt kialakult helyzetet pedig a kormánynak kell megoldania.

Újságírói kérdésre Dragnea közölte: Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek igaza van, amikor kilátásba helyezte, hogy az RMDSZ semmilyen más témáról nem egyezteta a kormánypártokkal, amíg nem hatálytalanítják az 53 ezer gyermek és 3000 tanító helyzetét felforgató rendeletét.

Az intézkedést leggyorsabban egy sürgősségi kormányrendelettel lehet hatályon kívül helyezni, de azt a szakminiszternek kellene kezdeményeznie. A bukaresti kormány csütörtökön ülésezik, de hivatalos napirendjén nem szerepel, hogy a kifogásolt rendeletet érvénytelenítené.

Valentin Popa azzal indokolta lemondását, hogy nem értett egyet a rendelet hatálytalanításával, amit az RMDSZ követelt. Azért távozik, mert nem akarta a kormány stabilitását veszélyeztetni saját lelkiismereti problémáival, és a vitatott rendelet hatálytalanítását sem akarta hátráltatni. Bár ő nem akart jóváhagyni olyat, amivel nem ért egyet, aláírási jogát átruházta Kovács Irén kisebbségi oktatásért felelős államtitkárra.

Kelemen Hunor szerint a tárcavezető az egyedüli jó döntést hozta meg lemondásával.

Vállalnia kellett a következményét meggondolatlan, szakmailag megalapozatlan lépésének, amellyel zavart okozott több tízezer diák, pedagógus és szülő életében. Szakmai érvek hiányában a románnyelv-oktatást szabályozó kormánycikkelyre nem tekinthettünk másként, mint ámokfutásra,

ezért bíznak benne, hogy a kormány csütörtöki ülésén rendezi ezt a kérdést.

Az RMDSZ szerint nem ez volt az egyedüli eset, amikor a miniszter a magyar oktatásra vonatkozó döntéseket hozott úgy, hogy nem konzultált az érdekképviseletetekkel; Popa kezdeményezésére a kormány nemrég elfogadta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a helyi Petru Maior Egyetem – a magyar oktatók és hallgatók által ellenzett – egyesítését.

A román média szerint Popát mindenképpen leváltották volna a küszöbön álló, az október 6-7-i népszavazás után esedékes kormányátalakításnál. A román hírtelevíziók felidézték, hogy Popát kínos nyelvtani hibái és a nyomdahibáktól hemzsegő egységes tankönyvek miatt is le akarta már cserélni a Szociáldemokrata Párt. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik