Sport

Bejelentették, hogy hol lesz a megújuló Davis Kupa döntője

Madridban lesz a következő szezontól megújuló tenisz Davis Kupa évzáró tornája 2019-ben és 2020-ban.

A szervezők bejelentése szerint a két, egyhetes, 18 válogatottat felvonultató novemberi viadal közül az elsőt a La Caja Magicában rendezik majd – ez az aréna ad otthont a madridi ezres férfiversenynek is. Az egyelőre nem tisztázott, hogy a következő tornára is ugyanebben a csarnokban, vagy a WiZink Centerben kerül-e sor.

A helyszín a biztosíték arra, hogy a legmagasabb színvonalú teniszt láthassák az érdeklődők

– mondta a sorozatot szervező Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) elnöke, David Haggerty.

A 2019-es idénytől kezdődően új lebonyolítás szerint rendezik a Davis Kupa küzdelmei: a sorozat a 24 csapatos selejtezővel indul, amit az eddig megszokott három nap helyett két napon kell lejátszani. További változás, hogy három nyert játszma helyett két nyert szettre mennek majd a találkozók, a pénteki két egyéni után szombaton egy páros, majd újabb két egyéni összecsapás következik.

A selejtező 12 párharcának továbbjutója csatlakozik a kiemeltekhez, a 18-as mezőnyben biztos helye van az idei négy elődöntősnek – az amerikai, a francia, a horvát és a spanyol válogatottnak –, valamint világranglistán elfoglalt helyezésének köszönhetően szabadkártyás Nagy-Britanniának és Argentínának.

A végső tornán szereplő csapatokat hat hármas csoportba osztják, és mindenki két egyes és egy párosmérkőzést játszik majd a másikkal. A csoportokból a hat győztes és a két legjobb második jut a negyeddöntőbe, ahonnan egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

A magyar csapat a selejtezőben Németországgal találkozik idegenben, február 1-jén és 2-án.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik