Kultúra

Április 1-jétől mehetünk a Budai Parkszínpadra

Hozzájárult a Fővárosi Közgyűlés szakbizottsága, így véglegessé vált, hogy április 1-jén kinyithat a felújított Budai Parkszínpad.

A Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottsága csütörtökön támogatta azt a szerződésmódosítást, amely szerint a felújítás befejezésének határideje április elseje.

A Fővárosi Közgyűlés 2014 januárjában az ingatlanra kiírt pályázatot eredményesnek nyilvánította és bérlőként a Zsigmond Kert Vendéglátóipari és Kereskedelmi Kft.-t jelölte ki. A bérlő az akkori szerződésben azt vállalta, hogy tavaly június elsejéig befejezi a munkálatokat, ám az ingatlan csak 2014 májusában került a birtokába, így a határidő nem volt tartható.

A bérlő arról tájékoztatott, hogy új vízaknát és csővezetéket kellett kiépíteni, a betonozást és a vakolást csak utána tudták elkezdeni. A területen csak háztartási kapacitásra elegendő áram volt, az ipari áram és a szükséges energiaforrás bekötéséhez 440 méteres hálózatfejlesztés vált szükségessé. A teljes csatornarendszert újra kellett építeni a ciszternákkal és aknákkal együtt, és az egész nézőteret újra kellett betonozni – írja az MTI.

A parkszínpadot a kft. 15 évre bérli, évi nettó 4,2 millió forintért. Ondrusek Péter, a társaság ügyvezetője korábban elmondta, hogy a felújítás költsége a többszöröse lesz a pályázatban vállalt 50 millió forintnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik