Tech

Lelép az Instagramtól a két alapító

Nem sokkal azt követően, hogy a New York Times egy cikkben megszellőztette, az Instagram ügyvezetője, Kevin Systrom egy szűkszavú blogbejegyzésben tette hivatalossá, hogy alapító társával, Mike Kriegerrel egyetemben elhagyják a céget. Döntésüket különösebben nem magyarázzák, a nyúlfarknyi szöveg lényegében a szokásos búcsú, amiben szóba kerülnek az új kihívások, a cégnél töltött remek évek, és persze az izgatottság, hogy miket fog elérni a “gyermekük” a jövőben.

Kevin Systrom és Mike Krieger – Fotó: Paul Zimmerman / Getty Images / AFP

Systrom és Krieger már jóval az Instagram előtt ismerték egymást, együtt jártak a Stanford Egyetemre, majd 2010-ben alapították meg a cégüket, ami rögtön piacra is dobott egy képmegosztó alkalmazást, ahol a felhasználók bekövethettek más embereket, követőket gyűjthettek, de ami a legfontosabb, különböző filterekkel bolondíthatták meg a feltöltött fotóikat. Az Instagram az okostelefonos applikációk hajnalán igen gyorsan tett szert komoly népszerűségre, és

olyan növekedési pályára állt, hogy 2012-ben a Facebook egymilliárd dollár kicsengetését követően olvasztotta magába a céget.

Az Instagram napjainkra az egyik legmeghatározóbb közösségi média platformmá vált, ami már régóta nemcsak a képmegosztásról szól. A szolgáltatás idén érte el az egymilliárd aktív felhasználót, népszerűsége töretlen a fiatalok körében, imádják a nagy márkák és vállalatok, ráadásul a nemrég bevezetett videomegosztós IGTV funkciónak/alkalmazásnak köszönhetően már az olyan régebbi iparági nagyágyúknak is komoly konkurenciát jelent, mint a YouTube.

Nyitó illusztráció: Rolf Vennenbernd / dpa / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik