Nagyvilág

Az Európai Bíróságon folytatódik a lengyelek kötelezettségszegési eljárása

Az uniós bíróság elé utalta hétfőn az Európai Bizottság a legfelsőbb bíróságra vonatkozó új lengyel törvények miatt korábban megindított kötelezettségszegési eljárást.  A bizottság gyorsított eljárást kért, valamint arra is felkérte a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságot, hogy rendeljen el ideiglenes intézkedéseket a vitatott jogszabály előtti helyzet visszaállítására.

Mina Andreeva bizottsági szóvivő hangsúlyozta, hogy a brüsszeli testület fenntartja korábbi véleményét, miszerint a szóban forgó törvény nem összeegyeztethető az uniós joggal, mivel aláássa a bírói kar függetlenségének, ezen belül pedig a bírák elmozdíthatatlanságának elvét. Emellett azt közölték, hogy „a kifogásolt nyugdíjazási rendszer végrehajtása felgyorsult, ami Lengyelországban a bírói függetlenség, és következésképpen az uniós jogrend súlyos és helyrehozhatatlan károsodásának kockázatát idézi elő”.

Uniós források szerint a bizottság már a múlt héten meghozta az erről szóló döntést, de a bejelentését elhalasztották, hogy ne zavarja meg a salzburgi informális EU-csúcstalálkozót

A lengyel igazságügyi reform keretében 65 évre csökkentik a legfelsőbb bíróság jelenlegi tagjaira vonatkozó nyugdíjkorhatárt. Ezt a testület 72 tagja közül 27-en már elérték, akiknek egy része így nyugdíjba kényszerülhet, és a bírálók szerint ezzel az utolsó független bíróság is megszűnik rendesen működni az országban.

Az érintett bírák kérhetik mandátumuk meghosszabbítását, amelyet a köztársasági elnök tehet meg hároméves időszakra. Erre vonatkozóan azonban nincsenek egyértelműen megállapított kritériumok, és a kérelem elutasítása esetén nincs mód bírósági felülvizsgálatra.

A bizottság júliusban indította meg az eljárást, megfelelő válasz hiányában pedig augusztusban aktiválta a folyamat második szakaszát. A lengyel hatóságoknak egy hónapot adtak a szükséges intézkedések meghozatalára, különben az Európai Bíróság előtt folytatódhat az ügy.

Az Európai Bizottság a jogállamiság rendszerszintű megsértésének súlyos kockázata miatt tavaly megindította Lengyelországgal szemben az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, képletesen atomfegyverként is emlegetett eljárást.

Az utóbbi években sok bírálat érte a lengyel kormányt, elsősorban amiért sokak szerint csorbítani kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Beata Zawrzel/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik