Szórakozás

Megbocsáthatatlant tett a sózómozdulatáról elhíresült török séf

Fölcsuszamlásszerűen zuhan a Salt Bae néven elhíresült török séf, Nusret Gökçe népszerűsége, mert néhány napja, az egyik isztambuli éttermében vendégül látta Nicolás Maduro venezuelai elnököt – írja a Mashable.

A hatalmas felháborodást Yusnaby Perez újságíró videója váltotta ki, amin Maduro kiadósat lakomázik, majd miközben rágyújt egy szivarra, pólót kap ajándékba Gökçétől. Mindeközben a gazdaságilag összeomlott Venezuelában Maduro népe szó szerint éhezik.

Miután a videó elterjedt a közösségi portálokon, először csak az elnökre záporoztak durva kritikák, nem sokkal később azonban Salt Bae is elkezdte megkapni a magáét, majd az internetezők elkezdték lepontozni az éttermeit.

Egy februárban megjelent tanulmány szerint, a venezuelaiak 87 százaléka mélyszegénységben él, a gazdasági krízis miatt egekbe szökött élelmiszerárak miatt a legtöbben nem jutnak naponta háromszor ételhez, ezért a népesség közel 73 százaléka veszített a testsúlyából az elmúlt évben.

Maduro egyébként Kínában járt, hogy újabb hiteleket vegyen fel az országa nevében. A hazafelé úton állt meg Isztambulban, és tért be Salt Bae éttermébe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik