Sport

Murray fordított, majd döntőbe jutott

A Nadalt is búcsúztató David Ferrer alaposan megnehezítette a skót dolgát, de azért ő lesz Djokovic ellenfele Melbourne-ben.
Kapcsolódó cikkek

Remek első szettel kezdődött a második férfi elődöntő az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Ahogyan arról már hírt adtunk, az elsőben Novak Djokovic három játszmában legyőzte Roger Federert.

David Ferrer a negyeddöntőben a sérüléssel küzdő Rafael Nadalt búcsúztatta, míg Andy Murray az ukrán meglepetésembert, Dolgopolovot győzte le, aki egy szettet el is csent tőle – először a tornán.

Ehhez képest az elődöntőben már összejött a második is, mármint az elvesztett játszmákból. Ferrer nagyszerű alapvonali játékot mutatott be, kétszer is elvette a skót adogatását. Két-három labdamenet élményszámba ment, 4-4-nél például Ferrer egy 37 (!) ütést felvonultató labdát érvényesített, így lett 5-4 a spanyolnak.

A meccsen jelen volt a női világranglista vezetője, Caroline Wozniacki is, aki szeretett volna ellesni a fiúktók egyet s mást. Volt mit. A második szett szorosan alakult, szintén hosszú labdamenetekkel tarkítva.

Ferrer Murray adogatásakor 5-4-nél játszmalabdához jutott, de nem tudta értékesíteni a kínálkozó lehetőséget. A játszma végül tie-breakkel végződött, ahol a brit ellentmondást nem tűrően ütött: 7-2-vel egyenlített.

A harmadik szettben 4-1-re húzott el a vöröshajú játékos, és a spanyol innen már nem tudott felzárkózni, még akkor sem, ha a döntő gém sokáig tartott – fordított Murray.

A negyedik szettben rögtön elvette Ferrer adogatását, és a sajátját is hozta, elhúzott 2-0-ra. A spanyol azonban nem adta fel, brékelt, majd 3-2-re átvette a vezetést, valamint kezdett első játszmabeli formájára gyúrni. Később mindenki hozta a szerváját, így 5-5-re alakult az eredmény.

A szett végén ismét a tie break következett, ahol kétszer is hibáztak a vonalbírók (egyet ide, egyet oda). 4-1-re elhúzott Murray, és Ferrer innen már nem tudott vosszakapaszkodni. Remek meccset játszottak a fiúk.

Andy Murray első Grand Slam-sikerét szerezheti meg a szerb Novak Djokovic ellenében.

Eredmény, Australian Open, férfi egyes elődöntő:

Andy Murray (brit, 4.) – David Ferrer (spanyol, 7.) 4-6, 7-6 (7-2), 6-1, 7-6 (7-2)

A döntőt – magyar idő szerint – vasárnap reggel játsszák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik