Kultúra

Meghalt Lászlóffy Csaba

Lászlóffy Csaba (Lászlóffy Csaba)
Lászlóffy Csaba (Lászlóffy Csaba)

A kolozsvári író 76 éves volt.

Hosszú betegség után hunyt el. Munkássága során 1997-ben Berzsenyi-díjjal, 2005-ben József Attila-díjjal, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntették, 1964-ben pedig megkapta a Román Írószövetség költészeti díját.

 
MTI 

1960-ban a kolozsvári Babes-Bolyai egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos diplomát, ezután a Szabadság napilap, majd a Dolgozó Nő, később a Családi Tükör hetilapok szerkesztőségében dolgozott. Költőként és prózaíróként egyaránt jelentőset alkotott, több mint negyven kötete jelent meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik