Belföld

Származása miatt vertek meg két embert Oroszlányban – egyikük állkapcsa eltört

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak és súlyos testi sértés  miatt nyújtott be vádiratot három oroszlányi férfival szemben.

A vád szerint a két fiatalkorú és egy felnőttkorú elkövető, valamint az eljárás során ismeretlenül maradt társaik tavaly augusztusban egy oroszlányi sörözőben szórakoztak, amelynek során két sértettet bántalmaztak. A felnőttkorú elkövető az egyik sértettel kötekedett, kritizálta a hajszínét, majd a mellette álló másik sértett arcát ököllel többször is megütötte. Eközben az egyik fiatalkorú elkövető az első sértettet ütötte meg az arcán. A fiatalkorú vádlott másodszor is ütésre emelte  a kezét, azonban azt a másik sértett lefogta, amely után a fiatalkorú vádlott az őt lefogót ütötte meg.

A sértettek a bántalmazás közben a földre kerültek, ahol az egyik sértettet a felnőttkorú elkövető és egy, az eljárás során ismeretlenül maradt társa ütlegelték, további két ismeretlen személy a másik sértettet rugdosta és verte.

A két sértett futva menekült a helyszínről, azonban őket üldözte a két fiatalkorú vádlott azért, hogy tovább folytassák a bántalmazást. A fiatalkorú vádlottak az egyiküket utolérték, majd belökték az árokba és tovább ütötték.

A vádlottak által elkövetett cselekmény következtében a sértettek közül az egyik férfinak nyolc hét alatt gyógyuló állkapocs-csonttörése, míg a másik férfinak hátzúzódása keletkezett.

Ezt követően a felnőttkorú elkövető az utcán két férfit állított meg, tőlük azt kérdezte, hogy hova valósiak, mire az egyik férfi válaszolt. Ekkor a felnőttkorú vádlott a nemzetisége miatt egyszer tenyérrel megütötte a férfit.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a felnőttkorú vádlottat halmazati büntetésként végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, míg a fiatalkorú vádlottakkal szemben a büntetés kiszabását egy évre halassza el, és jóvátételi munka végzését írja elő, továbbá állapítsa meg, hogy a fiatalkorúak pártfogó felügyelet alatt állnak.

Az elkövetők cselekményét a Tatabányai Járásbíróság bírálja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik