Nagyvilág

Egy idegmérgekkel foglalkozó svájci laborba akartak betörni orosz kémek

A svájci hírszerzés pénteki közlése szerint holland és brit közreműködéssel meghiúsítottak egy orosz kémakciót, amelynek célpontja egy idegmérgek vizsgálatával foglalkozó svájci állami laboratórium volt.

Az ügyről először svájci és holland lapok adtak hírt, és ezt követte a hivatalos megerősítés. A jelentések szerint a három ország hírszerző szolgálatai közös munkacsoportot alakítottak, és a nyomozás eredményeként márciusban kiutasítottak Hollandiából két feltételezett orosz kémet.

A svájci hatóságoknak tudomásuk van a két, Hágában azonosított és kiutasított orosz kém ügyéről,

közölte egy nyilatkozatban az NDB svájci hírszerző ügynökség.

Az NDB aktívan közreműködött a műveletben holland és brit partnereivel. Az NDB így hozzájárult egy illegális akció megelőzéséhez, amelynek a célpontja egy fontos svájci létesítmény volt.

A lapok szerint a célpont a Bern közelében lévő Spiez laboratórium volt, amely az olyan idegmérgek elemzésével foglalkozik, mint a Szkripal-ügyben hírhedtté vált Novicsok. Az Oroszországban kifejlesztett méreggel márciusban az angliai Salisburyben merényletet követtek el a Nagy-Britanniában élő Szergej Szkripal volt kettős ügynök és a lánya ellen.

A sajtó szerint a Hollandiából kiutasított két személy nem ugyanaz a két férfi, akit Londonban a merénylettel gyanúsítanak.

A berni orosz nagykövetség cáfolta a svájci gyanúsítást.

Parfümösüveg rejtette az oroszok halálos mérgét
Fél év alatt göngyölítette fel a brit rendőrség Szergej Szkripal megmérgezésének ügyét. Idővonalon mutatjuk be, hogyan jutottak el egy novicsokkal bekent ajtótól egy parfümösüvegen keresztül az orosz katonai hírszerzésig. 

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/Fabrice COFFRINI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik