Tech

Titokzatos módon zárattak be egy amerikai csillagvizsgálót

Evakuálták és bezáratták az új-mexikói Nemzeti Napmegfigyelő Obszervatóriumot, nem sokkal később ráadásul az FBI emberei is megjelentek a csillagvizsgálónál. Az internet népének természetesen nem kellett több: összeesküvésről, idegenekről szóló bejegyzések kezdtek el terjedni a közösségi oldalakon.

A csillagvizsgálót üzemeltető vállalat, az AURA és az Új-Mexikói Állami Egyetem egyelőre nem kommentálta az esetet – írja az IFLScience. A közeli Cloudcroft egyik lakója a helyi sajtónak azt nyilatkozta, senki sem tudja, hogy mi történt. A környéken egyébként egy postahivatalt is kiürítettek nem várt körülmények miatt.

Shari Lifson, az AURA szóvivője szerint a Csillagászati ​​Kutatóegyetemek Szövetsége egy biztonsági kérdéssel foglalkozik, és elővigyázatossági okokból, átmenetileg záratták be az intézetet.

Jelenleg nincs további megjegyzésünk

– tette hozzá Lifson.

Az, hogy nem lehet tudni a lezárás pontos okát, kifejezetten kedvez a konteósoknak. Volt, aki idegenek támadására gyanakodott, mások szerint a Stranger Thingsből ismert titokzatos átjárót találták meg a kutatók. Persze azt sem zárták ki, hogy valami aggasztó dolgot fedeztek fel a Napnál, illetve a Föld mágneses terénél, vagy egy bolygónk felé száguldó égitestet azonosítottak.

Természetesen nem túl valószínű, hogy tényleg a Demogorgon fenyegeti Új-Mexikót. Reméljük, rövidesen kiderül, hogy pontosan mi is áll a titokzatos intézkedés hátterében.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik