Élő Foci

Két fantasztikus góllal vertük Görögországot

A magyar válogatott 1-0-ra kikapott az első Nemzetek Ligája-mérkőzésen Finnországban. Marco Rossi szövetségi kapitány nem volt elégedetlen, de ettől függetlenül három változtatást is eszközölt a kezdőcsapatban.

Nagyot küzdött, de kikapott a finnektől a válogatott
Marco Rossi vereséggel debütált a magyar kispadon.

Taktikai szempontból nem változott semmi a finnek elleni meccs óta, a nagy kérdés csak az, a görögök ellen működik-e majd?

A mérkőzés elején rögtön letámadtak a vendégek, amitől kicsit megszeppentek a mieink, de nagy baj nem lett belőle szerencsére. Ahogy megnyugodtak a magyarok, jöttek az indítások is, főleg Varga Rolandot találták meg a társak, ám rendre lest jelzett a partjelző. A 15. percben aztán mégis vezetést szereztünk, nem is akármilyet: három fejes előzte meg Sallai Roland életének első gólját a felnőtt válogatottban.

Sajnos azonnal jött a válasz, Manolasz fejelte le simán Lang Ádámot egy szabadrúgás után, bár tegyük azért hozzá azt is, hogy lesről indult a görög védő.

A bekapott gól megfogta a csapatot, sorban jöttek a vendégek akciói, ebben a periódusban beszorult a magyar csapat a kapuja elé. Sikerült azonban átvészelni ezt az időszakot is, sőt egy ellentámadás során valóságos tűzijátékot tartottunk Barkasz kapuja előtt. Sallai, Kovács István és Bese Barnabás is próbálkozott, végül pedig Kleinheisler László egy fantasztikus bombával újra előnybe hozta a magyarokat.

Szünetben kettőt cseréltek a görögök és agresszívan letámadtak, ám szerencsénkre a vendégek legjobbja, Manolasz cserét kért mindössze hat perc után. Akadt helyzete jócskán a görögöknek, de a magyar védelem magához képest stabilan állt a lábán és Gulácsi Péter is sok-sok magabiztos, helyenként bravúros védéssel segítette a csapatot.

A játékvezetők kellemetlenül ellenünk fújtak az egész mérkőzésen és a görögök is sorra hozták a helyzeteket, ám szerencsével és két csodálatos góllal megnyertük a mérkőzést – 2018-ban az elsőt!

Nemzetek Ligája, C divízió, 2. mérkőzés

Magyarország – Görögország 2-1
Budapest, Groupama Aréna. Játékvezető: Alekszej Kulbakov (fehérorosz)

Magyarország: Gulácsi – Bese, Kádár, Lang, Fiola – Varga (Lovrencsics 62.), Nagy Á., Kovács I. (Pátkai 80.), Kleinheisler, Sallai – Szalai (Eppel 69.)

Görögország: Barkasz – Toroszidisz, Manolasz (Oikonomou 52.), Papasztathopoulosz, Tzavellasz (Likogiannisz 45.) – Bouchalakisz, Kourbelisz – Pelkasz, Fortunisz,, Hrisztodoulopoulosz – Donisz (Mitroglou 45.)

Gólszerző: Sallai 15., Kleinheisler43. ill. Manolasz 18.

Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Vége, idén először nyertünk!

Óriási bravúrt hajtott végre a válogatott, 2018-ban végre megnyertünk egy meccset – ráadásul éppen a legnehezebb ellenfelünk ellen, tétmeccsen!

Stabilizál Rossi

A nagyon aktív Kovács István helyén egy védekezésben jobb játékos, Pátkai Máté érkezett a pályára.

Kleinheisler lőne még egy gólt

Nagyon távolról kapura tűzött egy szabadrúgást a középpályás, annyira meglepte Barkaszt, hogy alig tudta szögletre menteni a szinte ölébe érkező rakétát. A szögletből sajnos nem lett komoly helyzet.

Gulácsi nagyon stabil

Az elmúlt percekben nagyon kellett a magabiztos kapusteljesítmény, még ha nem is feltétlenül bravúrokra volt szükség. Gulácsi Péter eddig nagyszerűen állja a sarat, már csak egy kicsit kéne kihúznunk.

Gulácsi védett óriási bravúrral!

Mitroglu adott forintos labdát Pelkasznak, a görög kissé kisodródva lőtt, de a magyar kapus biztos kézzel ütötte ki a bal felső sarokba tartó labdát. A szöglet utáni fejest is fogta Gulácsi, ráadásul úgy ölelte magához, hogy esélye sem volt a kipattanóra lecsapni a görögöknek. Marad a 2-1.

Szalai nagyon elfáradt

Nagyot melózott a csapatkapitány, ki is merült. Marco Rossi inkább lekapta, így a karszalag Kádár Tamásra került át. Középcsatárnak Eppel Márton érkezett a pályára.

Frissítettünk mi is

A második félidőre eltűnő Varga Roland jött le, de a helyette érkező Lovrencsics Gergő a védelembe állt be, Bese Barnabás lépett föl a középpálya jobb szélén. Elég eseménytelen volt az előző tíz perc, de amíg ez az állás, nem is baj.

Itt a harmadik csere is!

Senkinek sem kívánunk rosszat, de ez jó hír nekünk: le kellett cserélni Manolaszt, miután fejese centikkel ment kapunk fölé. Oikonomou állt be helyette, ezzel máris elfogytak a görög cserék.

Sallai Roland sárgát kapott

Kicsit feszült hangulatú meccs kerekedett ebből, de furcsa módon nem a keménykedés miatt kapott figyelmeztetést a magyar támadó, hanem azért, mert nem hagyott elvégezni egy szabadrúgást. A pontrugás veszélyesen is kanyarodott a tizenhatosunkra, de Gulácsi határozottan érkezett és kiöklözte a labdát.

Nem vacakolnak a görögök

Kettős cserével vágtak neki a második félidőnek: lejött Donisz és Tzavellasz, a helyükön Mitroglu, Likogiannisz szerepel. Rögtön letámadással kezdtek a vendégek, Gulácsinak egyszer kellett észnél lennie. Beszorultunk az első percekben.

Egy kis statisztika

Az első félidőben 57%-ban birtokolták a labdát a görögök, ebből a 20. és a 35. perc között éreztünk valamit, egyébként kiegyenlítettnek tűnt a meccs. Ami viszont fontos, hogy ellenfelünk öt kapura lövéséből csak 3 volt pontos, míg a mieink 6 próbálkozásából 5 kaput talált, Bese lövése pedig a blokkban akadt el. Egyelőre talán ez a különbség.

Micsoda bombagóóóól!

Micsoda tűzijáték volt itt?! Varga Roland kapott egy jó indítást, befelé cselezett és ezután előbb Sallai Roland, majd Kovács István távoli lövését is védte Barkasz, majd Kleinheisler sunyi lökete is kijött róla, azonban pillanatokkal később megint Kleinheisler lőhetett és ezúttal a bal fölső sarokba bombázott védhetetlenül! 2-1!

Tzavellas besárgult

A vendégek balhátvédje kapott indítást Bese mögé ívelve, amit úgy vett át, hogy azzal be is csapta emberét. A két játékos ütközése után viszont a görög bezuhant a tizenhatoson belülre, hátha büntetőt kap a csapata. Tizenegyest nem kapott, sárga lapot viszont igen.

Manolasz fejelt már megint!

A görög hátvédje egyszerűen minden fejpárbajt hoz, ezúttal a mi kapunk előtt fejelt nagyon közelről, de Gulácsi újra hárítani tudott.

Most Gulácsi védett nagyot

Pelkaszt hiába szorongatta Nagy Ádám, Lang elfutott egy másik göröggel, így végül Gulácsinak kellett kitenyerelnie a jobb alsóba tartó lövést.

Egy újabb veszélyes görög lövés

Fiola Attilát tudta becsapni Hrisztodoulopoulosz a bal szélünkön, befelé húzott és mielőtt összezártak volna  a pirosmezesek laposan a jobb kapufa mellé lőtt. Szerencsére nem volt pontos, marad az 1-1.

Éledezünk újra

A bekapott gól után kicsit visszaállt a magyar csapat és a görögök irányíthattak, de szépen lassan újra a mieink járatták a labdát, de egy-egy hosszú indításnál mi sem jutottunk tovább.

Varga volt megint lesen

Legalábbis a partjelző szerint, mert ez maximum egy vonal volt. Sokat nem veszítettünk, Varga Roland rosszul vette át a labdát, de remélhetőleg nem erről szól majd a meccse.

Fortunisz pillanatok alatt helyzetbe került

Nagy Ádám pontatlan passzából nagy fejetlenség alakult ki a középpályán, végül a görögök csapatkapitánya volt a leghatározottabb, simán elnyomta Kleinheislert és néhány lépésre a tizenhatostól már lőtt is, nem sokkal zúgott el a labda a jobb kapufa mellett…

Rúgtunk egy érvénytelen gólt!

Rögtön az első helyzetünk nagyon komoly volt, Kovács István kényszerítőzés után indította Varga Rolandot, ám a Fradi támadója lesről indult, így hiába húzta el a labdát a kapus mellett és gurított a hálóba, nem adták meg a gólt. A helyzet minden esetre szép volt!

Nagy iramban indult a meccs

Nagyon agresszívan letámadnak a görögök már a magyar térfélen, így aztán sűrűn hibára kényszerítették a rövid passzokra építő hazai csapatot. Sokra ezzel nem mentek ezzel, mert így is főleg a magyaroknál van a labda.

Olvasói sztorik