Belföld

Orbán Viktor újabb alkotmánymódosításról beszélt Kötcsén

Az atv.hu információi szerint a vasárnapi kötcsei zártkörű fórum résztvevői előtt arról is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök, hogy  egy újabb alkotmánymódosításra készül, azonban konkrétumokat nem árult el.

A pikniken elhangzottakról több résztvevő is beszámolt az atv.hu-nak. Mint írták, az egészségügy is szóba került a hétvégén, a tudósítás szerint Orbán Viktor azt mondta:

A kórházak állapota rendben van, de az egészségügyben változtatni kell. Első lépés az állami és magántulajdon szétválasztása lesz.

A kormányfő arról is beszélt az atv.hu szerint, hogy szerinte baloldali fölény van a kultúrában európai szinten. Előadásában azt hangsúlyozta, saját politikai oldalának nem kell szégyellnie jobboldaliságát, a kultúrharcnak intézményi szinten is meg kell jelennie.

Emlékezetes, a miniszterelnök legutóbb június elején az állami rádióban beszélt alkotmánymódosítási tervéről. Akkor azt mondta:

Szeretnénk valamikor az ősszel megindítani egy egy-másfél éves alkotmányrevíziót, ahol átnézzük, hogy mi az, ami bevált, mi az, ami beválhatott volna, mi az, amit az alkotmány szabályozott, de nem igazodott hozzá az alacsonyabb jogszabályoknak a világa, és hol maradtak esetleg olyan szabályozási rések, amiket új alkotmányos szövegekkel kell áthidalni vagy kitölteni. Tehát lesz majd egy nagyobb ívű alkotmánymódosítás is.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik