Foci

Futács Márkó: Hála istennek, vége lett ennek a szenvedésnek

Futács Márkó 2017 nyarán még a gólkirályi címét ünnepelte Horvátországban, április közepén azonban klubja saját szurkolói támadták meg a focistát és csapattársait. A Hajduk Split nem állt ki Futács mellett, sőt a második csapatához száműzte, ezért a magyar csatár felbontotta a szerződését a Hajdukkal, így most szabadon igazolható.

Ez az utóbbi 2,5-3 hónapnak az eredménye volt. Senki nem járt jól, de megtörtént, itthon vagyok, úgyhogy várom az ajánlatokat

– nyilatkozta a Sport24-nek a 28 éves játékos.

A spliti drukkerek támadásáról nem szívesen szeret beszélni Futács, de fontos szerepet játszott abban, hogy ő is távozni akarjon.

Nem volt egyszerű. Igazából nem tud senki semmit erről, mert a (közösségi) médiában én sem írtam erről semmit, nem szerettem erről beszélni. Családom van, és akik ott voltunk, azok közül két-három játékosnak is van családja. Inkább azt rossz elképzelni, hogy nappal történt. Mi van, ha nem csak srácok vagyunk öten, hanem a családunkkal vagyunk?

Majd váratlanul a Hajduk Split tartalékcsapatába került a támadó, aki 18 találattal lett a 2017/18-as horvát bajnokság gólkirálya. Ezt követően hamar elérkezett a pont, amikor a klub és Futács is szerződést akartak bontani. Jelenleg a Buzsáky Ákos vezette III. Kerületi TVE-nél edz, csapatot keres, és a DIGI Sport híradójának arról is beszélt, hogy milyen ajánlatra vágyik a leginkább.

Egy olyan csapatban, amely az Európa Ligában játszik. Ha erre nincs lehetőség, akkor kelet felé mennék, de más okból. Ennek pénzügyi okai vannak, már 28 éves vagyok, gondolnom kell a jövőre, fontos ez is a döntésben.

Horvát lapértesülések szerint a 20-szoros görög bajnokcsapatnál, a Panathinaikosznál vetődött fel a csatár neve.

Nyitókép:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik