Nagyvilág

Gyorsvasutat építenének a V4-es országok

A négy visegrádi ország illetékes miniszterei megállapodtak arról, hogy jövő őszig megvalósíthatósági tanulmány készül az országaikat összekötő gyorsvasút építéséről – közölte az MTI-vel a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

Miközben a gazdasági növekedést illetően a visegrádi csoport az uniós fejlődés motorja, az infrastrukturális hálózat kiépítettségében le kell gyűrni a versenyhátrányt – jelentette ki a külügyminiszter.

Nyugat-Európában rendkívül magas sebességgel haladó vasútvonalakon lehet keresztül-kasul utazni, térségünkben ez még egyáltalán nem adott. A V4-országok ezért összefogtak, és megkezdik a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozását a Budapestről Pozsonyon és Brünnön át Varsóba haladó gyorsvasút megépítésére – tette hozzá.

A tervezett vasút végsebessége 250 kilométer per óra felett lesz.

A magyar kormány 1,5 milliárd forintot biztosított a tanulmány kidolgozására. A közbeszerzési eljárást még az ősz folyamán kiírják annak érdekében, hogy a tanulmány jövő ősszel a döntéshozók asztalára kerülhessen – mondta el Szijjártó Péter. Szerinte mára vitathatatlanná vált, hogy a V4 országok jelentik az Európai Unió növekedésének motorját. A közép-európai országok gazdasági növekedési üteme együttesen meghaladta a 4 százalékot, míg az uniós átlag 2,5 százalék.

Ha a V4 országok gazdaságát egybeszámítjuk, ez az EU egyik legnagyobb piaca,

jelentette ki, megjegyezve: a gazdasági teljesítmény alapján a közép-európai gazdasági térség a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20 tagja is lehetne. „Ezért az EU-nak, ha erős akar lenni, nem bírálnia és támadnia kell a V4 országait, hanem kihasználni azt a gazdasági potenciált, amely a közép-európai országokban rejlik.”

A miniszter tájékoztatása szerint a krynicai fórumon kétoldalú megbeszélést is folytatott Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszterrel, Érsek Árpád szlovák közlekedési miniszterrel és Elzbieta Rafalska lengyel család-, munkaügyi és társadalompolitikáért felelős miniszterrel.

Tárgyalt a lengyel állami légitársaság, a LOT vezetőivel is. Korábbi közlemények szerint megbeszélést folytatott David Lidington brit miniszterelnök-helyettessel és Valeri Szimeonov bolgár miniszterelnök-helyettessel.

A közép-európai Davosnak is nevezett krynicai fórumot 28. alkalommal szervezték meg. A rendezvényen mintegy ötezer vendég vesz részt. Csütörtökig több mint 180 pódiumbeszélgetést és előadást tartanak a gazdaság, a politika, a regionális és az önkormányzati együttműködés tárgykörében.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) a krynicai gazdaságpolitikai fórumon a lengyelországi Krynica-Zdrójban 2018. szeptember 5-én. Mellette Piotr Glinski lengyel miniszterelnök-helyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter (j) és Micaela Navarro Garzón spanyol kongresszusi házelnök-helyettes. KKM/Mitko Stoichev

Ajánlott videó

Olvasói sztorik