Forma-1

Fernando Alonso után újabb pilótát veszít a McLaren

Az idei szezon végén elhagyja a Forma-1-es McLaren istállót a belga Stoffel Vandoorne, akinek a helyét a 18 éves brit Lando Norris veszi át.

A 26 éves Vandoorne távozásáról a brit csapat számolt be hétfői közleményében, és hozzátette, hogy az ebben a szezonban tesztpilótaként dolgozó Norris kap lehetőséget 2019-ben.

Az már korábban kiderült, hogy a McLaren másik pilótája, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso az idény végén befejezi F1-es pályafutását, augusztus közepén pedig bejelentették, hogy a Renault spanyol pilótája, Carlos Sainz Jr. jövőre már a McLaren egyik autóját vezeti majd.

Vandoorne 2016-ban beugró versenyzőként mutatkozott be a McLarennel a Bahreini Nagydíjon, majd 2017-től állandó pilótája volt az istállónak. Tavaly 13 ponttal a 16. helyen zárt az összetettben, most, hét futammal a világbajnokság vége előtt nyolc ponttal szintén 16. a rangsorban.

Lando Norris az idén a Forma-2-ben versenyez, és négy futammal a bajnokság vége előtt második helyen áll az összetettben, 22 ponttal lemaradva honfitársától, George Russelltől.

Az F1-es konstruktőri pontversenyben a McLaren 52 ponttal a hatodik helyen áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik