Sport

Nadal és Murray továbbment az eső után

A kétnapos esőszünet után végre ismét a játéké volt a főszerep az amerikai nyílt teniszbajnokságon: nem született meglepetés.

Az amerikai Andy Roddick és a spanyol David Ferrer meccse igencsak elhúzódott a Louis Armstrong Stadionban, ugyanis a kezdés után nem sokkal mindketten arra panaszkodtak, hogy az egyik alapvonal mögött hajszálrepedés keletkezett a borításon, és ebből nedvesség szivárog a pályára, amely ezen a részen igencsak csúszós.

A rendezők több mint egy óráig próbálták a kritikus részt felszárítani, a visszatérő játékosok azonban továbbra sem találták a körülményeket tökéletesnek, így a mérkőzést egy külső pályán folytatták. Ez a kis közjáték aztán úgy tűnik az amerikait viselte meg kevésbé, ugyanis magabiztos játékkal, négy szettben húzta be a meccset  és ott van a negyeddöntőben. Ellenfele a világranglista második Rafael Nadal lesz.

Az eső után most a szivárgás zavarta meg a játékot:


Nadal
a luxemburgi Mullert, Andy Murray az amerikai meglepetésembert, Youngot verte meg, nagyon simán. A magyarok elleni Davis Kupa-párharcban is érdekelt brit az amerikai John Isnerrel meccsel majd a következő körben, aki ha egy hajszállal is, de jobb volt a francia Gilles Simonnál – mindhárom megnyert játszmáját rövidítésben hozta.

Az utolsó pont Nadal meccsén:

A hölgyeknél már két negyeddöntőben is döntés született, a Vera Zvonarevát kiejtő Samantha Stosur, illetve a hazaiak kedvence, a szintén orosz Pavljucsenkovát búcsúztató Serena Williams is ellenfelére vár.

Eredmények – férfi egyes, nyolcaddöntő
Nadal (spanyol, 2.) – Muller (luxemburgi) 7:6 (7-1), 6:1, 6:2
Murray (brit, 4.) – Young (amerikai) 6:2, 6:3, 6:3
Isner (amerikai , 28.) – Simon (francia, 12.) 7:6 (6-2), 3:6, 7:6, (7-2), 7:6 (7-4)
Roddick (amerikai, 21.)-Ferrer (spanyol, 5.) 6:3, 6:4, 3:6, 6:3
női egyes, negyeddöntők:
Stosur (ausztrál, 9.) – Zvonareva (orosz, 2.) 6:3, 6:3
S. Williams (amerikai, 28.) – Pavljucsenkova (orosz, 17.) 7:5, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik