Szórakozás

„Ne akard, hogy levegyem a parókám” – kőkemény verekedés két nő között a vonaton

Az esetről készült felvétel a Facebookon terjed.

Nyomozást indított a brit rendőrség egy vonaton történt verekedés miatt, amiről azután számolt be a helyi sajtó, hogy az esetről készült mobiltelefonos videó terjedni kezdett a Facebookon. A beszámolók szerint a főszereplők a híres londoni Notting Hill fesztiválról utaztak hétfő este Birmingham városába, amikor az egyik nő verni kezdte a másikat.

A verekedést egy kis vita előzte meg. Az áldozatot és a vele lévő férfit azzal gyanúsították meg, hogy  egy szendvicset dobott rájuk, majd amikor ezt tagadták, a nő kijelentette:

Ne akard, hogy levegyem a parókámat, átütlek a jövő hétre.

Majd ezt meg is tette. Fogta, levette a parókáját, majd vehemensen nekiment a másik nőnek: ütlegelni, rángatni és rugdosni kezdte. Az áldozattal lévő férfi megpróbált közbelépni, de a parókás támadóval lévő férfi ekkor rátámadt, és lefogta.

A többi utas eleinte egykedvűen figyelte a szóváltást, majd a verekedést is. Ahelyett, hogy közbeléptek volna, többen is inkább elsétáltak onnan. Végül egy férfi mégis felállt és rendet teremtett a szerelvényben.

A brit közlekedési rendőrség (BTP) szóvivője a helyi sajtónak elmondta: tudnak a verekedést mutató videóról. A szóvivő elmondása szerint a felvételen látható eset szerintük „egy augusztus 27-én, este 9 óra 50 perckor, a Londonból Birminghambe vonaton történt incidenshez köthető”. A rendőrség nyomozást indított az esettel kapcsolatban, de egyelőre senkit sem tartóztattak le, és még szemtanúk jelentkezését várják.

A londoni Notting Hill fesztiválon egyébként a várakozásokhoz képest kevesebb erőszakos bűncselekmény történt. A késelések, savtámadások és a rendőrök elleni támadások száma mind alacsonyabb volt, mint tavaly – írta a Huffington Post.

Kiemelt Fotó:Facebook/Kulla Kris

Ajánlott videó

Olvasói sztorik