Kultúra

Százmillió forint a Budai Vigadónak

A Hagyományok Háza székhelyéül szolgáló Budai Vigadó belső korszerűsítési, felújítási munkálatainak elkezdésére százmillió forintot ad a kormány – jelentette be a helyszínen csütörtökön L. Simon László kultúráért felelős államtitkár.

A pénzből többek között visszaépíthetik a liftet, így akadálymentesen megközelíthető lesz az épület színházterme. A tisztasági festésen kívül elvégzik az elektromos vezetékek cseréjét is – részletezte az épület bejárásán Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója.

L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára hangsúlyozta: a régi patinás épület két fontos intézménynek ad helyet, a világhírű Magyar Állami Népi Együttest is működtető Hagyományok Házának, valamint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátusnak, amely november 30-tól Nemzeti Közművelődési és Közgyűjteményi Intézet néven dolgozik tovább.


L. Simon László kultúráért felelős államtitkár és Kelemen László, a Budai Vígadó épületében működő Hagyományok Háza főigazgatója – Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Kelemen László rámutatott: az összeg kizárólag az épület belső felújítására, korszerűsítésére fordítható. A külső, homlokzati felújítás 2007 szeptemberére készült el. Megemlítette, hogy a házban volt lift, amelyet az ötvenes években elbontottak, ehelyett készül az új felvonó.

A ház fűtését biztosító kazánok 30-40 évesek, a raktárként szolgáló pince folyamatosan beázik, az elektromos vezetékek elavultak. Bemutatta, hogy a műemlék épület előcsarnokát eredetileg üvegtéglás mennyezet fedte, ezt és a mennyezet alatti boltíves ablakokat is kibontják.

Terveik szerint az 1970 években felszerelt kandelábereket, falikarokat is a ház stílusához illőkre cserélik. A sokrétű és költséges munkának az első lépéseit tehetik meg a most megkapott 100 millió forintból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik