Nagyvilág

Nyugdíjasokkal élesztenék újra a haldokló olasz régiókat

Adómentességgel vennék rá őket, hogy költözzenek Dél-Olaszországba, és fogyasztásukkal pörgessék fel a helyi gazdaságot.

Tíz évnyi adómentességet adna a kisebbik olasz kormánypárt, a Liga azoknak az olasz és külföldi nyugdíjasoknak, akik Szicíliába, Calabriába vagy Szardíniára költöznek. Az elmúlt években ugyanis drámaian csökkent a három dél-olaszországi régió lakossága, a javaslattól pedig 3-4 éven belül hatszázezer új lakót várnak. Ezt azonban még a kormánynak meg kell tárgyalnia.

Sajtóértesülések szerint az ötlet Matteo Salvini belügyminiszter tanácsadójától, Alberto Brambillától származik. A három érintett régióból azok az önkormányzatok vehetnének részt a programban, ahol az elmúlt évtizedben legalább húsz százalékos volt a népességcsökkenés, ugyanakkor az északi régiókéval megegyező színvonalú egészségügyi ellátást és jól működő közszolgáltatásokat kell felmutatniuk.

Az adómentesség azokat a beköltöző nyugdíjasokat illetné meg, akik egy évben legalább hat hónapot és egy napot új dél-olaszországi lakhelyükön töltenek el. És bár igaz, hogy adózniuk nem kell, de közgazdászok szerint ezt pótolja az általuk fizetett áfa, és a fogyasztásukkal felpörgetik az érintett régiók gazdaságát is. Ezért arra számítanak, hogy az odacsábított nyugdíjasokat fiatalok is követik, ahogy új gazdasági lehetőségek adódnak és új munkahelyek jönnek létre. (The Local, illusztráció: Europress – AFP PHOTO / Ludovic MARIN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik