Élet-Stílus

Gyereket szülne a szellemekkel szexelő nő

Természetesen egy kísértet a szerencsés kiválasztott.

Amethyst Realmról már írtunk korábban, és ha a neve alapján netán nem ugrana be valakinek, hogy ki is ő, a tevékenységi köre biztos, hogy sokat segít: ő az az ausztrál nő, aki szellemekkel szeretkezik.

Íme a korábbi cikkünk,

Szellemekkel szeretkezik egy fiatal nő
Azt mondja, annyival jobbak a férfiaknál, hogy emberi szerelmet már nem is keres.

aki nem kattintotta le, annak röviden összefoglaljuk: Amethystnek három évig volt viszonya egy szellemmel, aki egy idő után eltűnt, de jöttek helyette mások – Realm állítja, azóta 20 szellemmel volt viszonya.

A bristoli nő most ismét az érdeklődés középpontjába került, miután a This Morning című reggeli tévéműsorban elárulta, hogy szerelmes lett.

Igen. Egy szellembe.

Amethyst elmondta, hogy egy ausztráliai nyaralás során sétálgatott egy kietlen tájon, amikor megérezte, hogy a közelében

van valami, ami rendkívül emocionális, és szinte fizikai a jelenléte. Nem csoda, hogy a spirituális tanácsadóként dolgozó nő beleszeretett ebbe a „nagyon ősi, rendkívül bölcs és borzasztóan kedves” szellembe.

Amethystnek rengeteg szellemmel volt korábban kapcsolata, és sosem gondolta volna, hogy bármelyikükbe is belezúghat, de ez esetben óriási a szerelem. A műsorvezetők kérdésére elmondta: nem zavarja, hogy nem beszélgethet kedvesével, mert ez a – földi románcoknál sokkal mélyebb – kapcsolat inkább az érzelmekről szól.

Bár a szex is jelen van köztük, olyannyira, hogy amikor Amethyst repült haza Ausztráliából, és épp azon szomorkodott, hogy ott kellett hagynia élete szerelmét, a szellem megjelent a repülőn, ahol szeretkeztek is.

A szellem tehát követte őt Angliába, és már fél éve együtt élnek.

A szerelem olyan nagy, hogy Realm családot is szeretne alapítani a szellemmel. Hisz benne, hogy lehet tőle gyermeke, és bár bízik abban, hogy valódi embergyerekük születik, ebben nem száz százalékig biztos, úgyhogy lehet, hogy az utód is kis szellembaba lesz.

Aki szerint csak hülyéskedünk, annak mutatjuk az említett tévéadást:

 

(via Cinemablend, kiemelt kép: YouTube/This Morning)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik