Kultúra

Idris Elba végre elárulta, ő lesz-e az új James Bond

Nem.

Mi is írtunk róla, hogy Idris Elba, a Luther és az Elit játszma sztárjáról már évek óta rebesgetik, hogy ő lehetne Daniel Craig utódja James Bond szerepében. A sztár nemrég ismét olajat szórt a pletykatűzfészekre, miután egy olyan képet tweetelt magáról, amin az ügynök védjegyére emlékeztető számító “A nevem Elba. Idris Elba”-szöveggel mutatkozott be.

Ezután úgy látszott, cáfolja a pletykákat egy újabb tweettel, ami egy Public Enemy-számot idézett, most azonban végre egyenesen, kertelés nélkül elárulta:

Nem ő lesz az új James Bond.

Akkor mégsem lesz fekete James Bond?
A szerepre esélyesnek tartott Idris Elba a Twitteren játszadozott a rajongókkal.

A hírt a színész tegnap cáfolta Londonban, első rendezői projektjének, a Yardie-nak díszbemutatóján. A Good Morning Britain stábja először azt kérdezte meg Elbától, hogy felrázva, vagy keverve szereti a Martinijét, amire ő azt mondta:

Rántva.

Majd amikor egyenesen is rákérdeztek arra, hogy ő fogja-e játszani a szerepet, egyszerűen nemmel válaszolt.

Pedig egyébként nagyon úgy tűnik, kezd megérni az idő egy feketebőrű James Bondra. A sorozat főproducere, Barbara Broccoli nemrég azt nyilatkozta, hogy nem zárkózik el a lehetőségtől, illetve Antoine Fuqua rendező szerint is elkerülhetetlen a fekete Bond. Ráadásul épp ideje lenne új színészt keresni a szerepre: Daniel Craig a 2019-es résszel tölti be öt filmes szerződését, és nem valószínű, hogy megújítaná azt.

A sorozat hamarosan forgó 25. része a rendezőjét is nemrég vesztette el. Az alkotók a minap Twitter-üzenetben jelentették be, hogy a Trainspottingot és a Gettómilliomost is jegyző Danny Boyle kreatív nézetkülönbségek miatt távozott a stábból.

A 25. Bond-film amerikai bemutatóját 2019. november 8-ra tűzték ki.

Kép: Dimitrios Kambouris/MG18/Getty Images for The Met Museum/Vogue

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik