Élet-Stílus

Demi Lovato húga Istennek is köszöni, hogy nővére megélte 26. születésnapját

Minden valószínűséggel egy rehabilitációs központban ünnepelte augusztus 20-án 26. születésnapját Demi Lovato, akit alig egy hónappal ezelőtt oxikodon és fentanil túladagolás miatt szállítottak kórházba.

Demi Lovato dílere nem először került szembe a törvénnyel
Márciusban letartóztatták miután drogokat, lőfegyvert és körülbelül 2,8 millió forintnyi készpénzt találtak nála.

A szülinapos énekesnőt 16 éves húga, Madison De La Garza is felköszöntette egy Instagramra feltöltött fotó segítségével, illetve köszönetet mindazoknak, akik nővérét segítették az elmúlt hetekben.

Madison De La Garza (@maddelagarza) által megosztott bejegyzés, Aug 20., 2018, időpont: 10:34 (PDT időzóna szerint)

A mai nap lehetett volna a legrosszabb nap az életemben, ám ehelyett köszönetet mondok Istennek, a hihetetlen orvosoknak, Demi csapatának és mindenkinek a világon, aki támogatta őt. Nélkülük nem lenne már velünk a nővérem. Bárcsak mind láthatnátok, azokat a buta kis dolgokat, amiket csinál, például ahogy beszéd közben mozog az orra, és ahogy a fülem mögé fésüli a hajamat, miközben próbálok elaludni. Ezek azok a dolgok, amiért ma hálás vagyok

– írta bejegyzésében De La Garza, aki azt hozzátette, hogy nővére ezektől a dolgoktól lesz igazán az, aki valójában: valakinek a lánya, nővére és barátja.

(Kiemelt kép: Joseph Okpako/Getty Images)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik