Sport

A pénzügyek miatt kétséges a budapesti WTA-torna léte

Ha jövőre nem sikerül megfelelő támogatókat találni a budapesti női tenisztornánra, a szervezőknek új helyszínt kell keresniük.

Az olasz Sara Errani sikerével zárult múlt heti viadallal kapcsolatban Márky Jenő versenyigazgató az m1 Ma Reggel című műsorában kedden elmondta: az utolsó pillanatban egy barátja segített, és így tudták befizetni a nemzetközi szövetség felé a kötelezettségeket. A verseny összdíjazása 220 ezer dollár, de mindent beszámítva 500-550 ezer dolláros a költségvetés.
Hozzátette: 1-2 hónap áll rendelkezésére, hogy előteremtse a rendezéshez szükséges összegeket – idén nagyon rosszak voltak a feltételek -, és ha jövőre ez nem sikerül, akkor más helyszínt kell keresni.

A versenyigazgató hangsúlyozta: szakmailag sikeres a rendezés, hiszen a világranglista legjobb hatvan játékosából tizenkettő pályára lépett a Római Teniszakadémián, ráadásul fiatal magyar tehetségek is indulhattak a térség, Közép-Európa egyetlen WTA-tornáján, de éppen az erős mezőny miatt nem jutottak messzire. 

A helyszínen viszonylag kevés néző volt, Márky ezt azzal magyarázta, hogy nem volt pénz a reklámra, ugyanakkor a televízión keresztül külföldön 50 millióan követték nyomon a múlt heti versengést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik