Gazdaság

A nyugdíj előtt állókat és a határozott idejű szerződéssel rendelkezőket rúgják ki elsőként a közszférából

Nekidurálja magát a kormány a közigazgatásban a 15-20 százalékos létszámleépítésnek – ezt az ígéretet tette a napokban a Miniszterelnökséget vezető miniszter. (Az ugyanakkor nem tudható, hogy pontosan milyen körben – a teljes közszférában, az állami cégeket is beleértve, vagy csak a helyi és központi közigazgatásban, esetleg csupán utóbbiban – lesz elbocsátás, mert ez nagyban meghatározza, hogy sok tízezer embert vagy csak ennek a töredékét érinti a leépítés.)

A Népszava beszélt olyan dolgozóval a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, aki arról számolt be, hogy nemrégen értesítették őket, akinek határozott idejű szerződése van és az év végén, jövő év elején lejár, az már most kezdjen el magának munkát keresni, mert nem fogják meghosszabbítani a szerződését a NAV-nál. Egy állami cégnél az egyik osztálynak egyetlen jogász végzettségű munkatársa van, de őt fogják lapátra tenni, mert neki van határozott idejű szerződése. Mivel azonban létszámstop is van, most tanakodnak az állami cégnél, hogyan oldják meg távozásra kényszerülő dolgozójuk pótlását.

Egy kormányzati vezető pedig azt mondta a lapnak, hogy a határozott idejű szerződéssel rendelkezők mellett a nyugdíj előtt állókat küldhetik el.

Meg a statisztika kozmetikázását is bevetik: az elvileg szabad, de éppen be nem töltött státuszok törlésével érhetik el a kívánt célszámot.

Két legyet is üthet egy csapásra a kormány a belengetett leépítési hullámmal. A versenyszférát kínzó munkaerőhiányt igyekszik ezzel enyhíteni, és azért a költségvetési spórolás is jól jön.

(Kiemelt kép: a Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével megtartotta alakuló ülését Magyarország új kormánya Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában 2018. május 18-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik