Nagyvilág

Nyolcan fulladtak egy megáradt folyóba Olaszországban

Megáradt folyóba fulladt legkevesebb nyolc túrázó a Dél-Olaszországban fekvő Raganello-szurdokban, többen eltűntek – közölte hétfőn az olasz polgári védelmi hatóság. A halottak között négy férfi és négy nő van.

A szerencsétlenség olasz sajtójelentések szerint a calabriai Civita hegyközség közelében történt, ahol a heves esőzések megduzzasztották a folyót a szakadékban. A túrázókat készületlenül érte az áradás, és a csoportot részben magával sodorta a folyó. A La Repubblica című olasz napilap internetes felületén közölte, hogy egyeseknek sikerült a sziklákon biztonságba húzódniuk.

Az ANSA olasz hírügynökség egy másik 12 fős csoportról is említést tett, akiket hegyimentők és tűzoltók találtak meg és mentettek ki. Összességében azonban nem világos hány túrázó tartózkodott hétfőn a szurdokban, illetve hányan tűnhettek el. Értesülések szerint túrázók három csoportja volt úton a szurdokban.

Ez egy nagyon mély és szűk hasadék a földben. Képzeljék el, hogy majdnem egy kilométer mély, és mindössze néhány méter széles. Képzeljék el az embereket, akik ebben a lyukban voltak

– mondta a calabriai polgári védelmi hatóság vezető.

A hegyimentők a Twitteren közölték, hogy egy gyermeket kihűlési tünetekkel szállítottak kórházba helikopteren.

A 13 kilométer hosszú, több száz méter mély szurdok tiszta vizével és sziklaképződményeivel közkedvelt a turisták körében.

Kiemelt képünk légi felvétel a Raganello-szurdokban dolgozó mentőalakulatról. Fotó: MTI/EPA/Francesco Capitaneo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik