Nagyvilág

Újabb szakaszba lépett a Lengyelország ellen indított kötelezettségszegési eljárás

Az Európai Bizottság újabb szakaszába lépette a Lengyelországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárását, indokolással ellátott véleményt küldött Varsónak a Legfelsőbb Bíróságról szóló lengyel törvénnyel kapcsolatban – közölte az uniós bizottság kedden.

A bizottság alaposan elemezte a lengyel hatóságoknak a Legfelsőbb Bíróságról szóló törvényre vonatkozó, július elején küldött felszólító levelére adott válaszát, Lengyelország azonban nem oszlatta el a bizottság jogi aggályait.

Az uniós bizottság ezért fenntartja azt a véleményét, amely szerint a szóban forgó lengyel törvény nem egyeztethető össze az uniós joggal, mivel aláássa a bírói kar függetlenségének, ezen belül a bírák elmozdíthatatlanságának elvét. Ezért Lengyelország nem tesz eleget az Európai Unióról szóló szerződés vonatkozó szabályozásában foglalt kötelezettségeinek.

A Legfelsőbb Bíróságról szóló új lengyel törvény 70 évről 65 évre szállítja le a bírák nyugdíjkorhatárát, melynek következtében a jelenlegi 72 legfelsőbb bírósági bíró közül 27 kényszerülhet nyugdíjba vonulni. Ez az intézkedés a Legfelsőbb Bíróság első elnökére is vonatkozik, akinek a lengyel alkotmányban rögzített 6 éves megbízatása idő előtt megszűnne.

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen
Az igazságszolgáltatást érintő szabályozások miatt.

Az új törvény szerint a leszállított nyugdíjkorhatár által érintett jelenlegi bírák a köztársasági elnöktől kérhetik mandátumuk meghosszabbítását, amely három éves időszakra történhet. A mandátum egyszer újítható meg. A köztársasági elnök határozatára vonatkozóan nincsenek megállapított kritériumok, és a kérelem elutasítása esetén nincs mód jogorvoslatra.

Az uniós bizottság szerint a lengyel Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanáccsal történő egyeztetés bevezetése, szemben az illetékes lengyel hatóságok érvelésével, nem jelent hatékony biztosítékot. A bizottság véleménye szerint a Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács véleménye nem kötelező és homályos kritériumokon alapul. Ezenfelül a december 8-án bevezetett reformot követően a Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács jelenleg a lengyel parlament által kinevezett bíró-tagokból áll, ami sérti az igazságügyi függetlenségre vonatkozó európai normákat.

A lengyel hatóságoknak mostantól egy hónap áll rendelkezésre arra, hogy meghozzák a szükséges intézkedéseket. Ha a lengyel hatóságok nem hoznak megfelelő intézkedéseket, az Európai Bizottság úgy határozhat, hogy az Európai Unió Bírósága elé terjeszti az ügyet.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Beata Zawrzel/NurPhoto

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik