Belföld

Lehet, hogy nem kevés a rendőr, de biztosan sok a túlóra

Márciusban és áprilisban is több mint 700 ezer órát túlóráztak.

A szocialista Harangozó Tamás külön-külön feltett kérdéseire a belügyminiszter egyben válaszolta meg, hogy idén mennyi túlórát rendeltek el június végéig a hivatásos állomány tagjainak.

Pintér Sándor válaszaiból kiderül, a tűzoltók, katasztrófavédelmi dolgozók számára az első félévben a június volt a leghúzósabb hónap, a túlóráért pedig összesen mintegy 175 milliót kaptak.

A büntetés-végrehajtás 2018 első felében ennek többszörösét, több mint 1,4 milliárdot fizetett a túlszolgálatért, amihez képest szinte aprópénz a TEK 249 milliója, a Nemzeti Védelmi Szolgálat csaknem 8 milliója.

Általános rendőrségi feladatokra több mint 8, 5 milliárd forintot költöttek. A túlórák havi bontásából az is kiderül, hogy a rendőröknek a tavasz volt a legkeményebb, márciusban és áprilisban is 700 ezer órányi extra munkájuk volt. 

Korábban az ORFK cáfolta a leszerelési hullámról szóló híreket. Az biztos, hogy a túlszolgálat elrendelésére a jelenlegi feltételekkel csak december 31-ig van lehetőség. Sokan távozhatnak, ha az új  rendvédelmi életpálya keretében bevezetett 50 százalékos bérfejlesztés nem pótolja a túlórával megszerzett pénzt. Ez állítólag leginkább a Készenléti Rendőrség állományát érintheti.

készenléti rendőrség (készenléti rendőrség)

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik