Belföld

Mindenki leszerelési hullámról beszél, a rendőrség szerint viszont minden rendben van

készenléti rendőrség (készenléti rendőrség)
készenléti rendőrség (készenléti rendőrség)

Soha nem látott leszerelési hullám kezdődött a múlt héten a rendőrségnél a Zsaruellátó nevű Facebook-csoport szerint, amely folyamatosan közli a rendőrség hivatalos honlapjára feltett híreket, és számol be az állományt érintő problémákról.

A portál azt állítja, volt olyan nap, hogy 120 rendőr szerelt le egyetlen nap alatt, és csak Budapesten 45-en döntöttek úgy kedden, hogy elhagyják a testületet. Azt írják, ha így haladunk, lassan már nem lesz, aki védje majd az országot.

Megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot, amelynél arról érdeklődtünk, hány rendőr szerelt le tavaly és tavaly előtt. Kértük, hogy küldjék el havi lebontásban, hányan szereltek le az idén, és válaszoljanak arra, mennyi valóságalapja van azoknak az adatoknak, amelyek a portálon megjelentek. Erre az alábbi közleményt küldték:

Valótlan adatokat tett közzé a rendőrségtől 2018. július 31-én leszereltek létszámáról egy, csak a nevében a rendőrökért működő csoportosulás a Facebookon. A közzétett adatok már csak azért sem hitelesek, mert ilyen adatok – jelenleg – egész egyszerűen nem léteznek. A rendőrségnek 2018. augusztus 3-án lesznek erre vonatkozó adatai. A rendőrség statisztikai adatgyűjtése szerint 2018. első félévében 867 hivatásos állományú rendőr jogviszonya szűnt meg (havi átlagban 145 fő). Ez a szám magában foglalja a más rendvédelmi szervhez, illetve a honvédséghez történő áthelyezések, a közös megegyezések, a lemondások, a próbaidő alatti és az egészségügyi okból történő leszerelések, továbbá a nyugállományba helyezések, valamint a fegyelmi okból elbocsátottak számát is. A rendőrség hivatásos állományának feltöltöttsége a 2018. július 1-jei állapot szerint 97,8%.

– közölte az ORFK kommunikációs szolgálata, hozzátéve, az ország közbiztonságát, állampolgáraink nyugalmát és a rendőrség szakmai feladatainak ellátását semmi sem veszélyezteti.

A rendőrség tehát cáfolja, hogy soha nem látott leszerelési hullám sújtaná az állományt. Az azonban biztos, hogy az állományból nagyon sokaknak hiányozni fog az a túlórapénz, amit januártól nem fognak megkapni a dolgozók. Onnantól kezdve ugyanis a túlórákat csak csúsztatással, azaz szabadnappal lehet ellentételezni.

Keszenleti-rendorseg(430x286)(3).jpg (készenléti rendőrség, rendőrség, kommandósok)
Keszenleti-rendorseg(960×640)(1).jpg (készenléti rendőrség, rendőrség, kommandósok)

A hvg.hu szerint, ha nem módosul ez az elképzelés, akkor a becslések szerint akár 20-25 százaléka is távozhat az állománynak, ami viszont már óriási kiesést jelentene. A lap által közölt belügyminisztériumi közleményéből kiderül, hogy januártól tényleg nem jár pénz a túlórák után.

A ki nem fizetett túlórák leginkább a Készenléti Rendőrség állományában dolgozókat érinthetik. A Lemil nevű blog szerint az itt dolgozók közül valakinek 1000 túlórája is volt tavaly, ez pedig olyan mintha 50 százalék körüli fizetésemelést kapott volna. Állításuk szerint a megyei kapitányságokról és városi kapitányságokról is kaptak olyan információkat, hogy több mint félezer túlórát teljesítettek dolgozók. 

Korábban az Index írt arról, hogy mennyit keresnek a rendőrségnél dolgozók. A lap információi szerint egy kezdő rendőr őrmester alapbére havi bruttó 220 305 forint. Egy 20 éves szakmai múlttal rendelkező főtörzszászlós havi bruttóban megkereshet 330-350 ezer forintot. Egy kezdő hadnagy nagyjából 270-280 ezer bruttót, egy 45 éves őrnagy pedig bruttó 450-500 ezret keres.

A túlóradíjat úgy számolják, hogy a havi bért elosztják 176-tal, azaz egy kezdő őrmesternek 1250 forint jár, egy idősebb őrnagynak pedig nagyjából 2800 forint. A rendőrségen a hivatalos maximális túlóraszám 416 óra lehet egy évben. Ez azt jelenti, hogy egy kezdő rendőr, aki maximálisan kihasználta a túlóra keretét, évi félmilliótól is eleshet. Egy tapasztalt rendőrnél ez az összeg ennek a dupláját is simán elérheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik