Gyarmati Andrea: Ne köpködj a vízben, és az orrodat se fújd bele, ne pisilj a medencébe

Attól, hogy rég csinálsz valamit, nem biztos, hogy értesz is hozzá. Én például jó ideje egészen biztosan tudok úszni, de senkit se lennék képes megtanítani arra, hogyan kell eredményesen és gyorsan haladni a vízben. Az viszont elég hamar szemet szúr, ha nem versenyzők között edzek, hogy jobban, és még ma is általában gyorsabban haladok az átlagnál.

Élsportoló koromban nagyon nem szeretettem, ha  édesanyám beengedett valakit edzés közben a pályára, mert kerülgetni kellett. Lehetett bármilyen jó úszó az illető, nem lelkesedtem, ha a „kövületek” velünk vagy mellettünk úsztak, amikor a teljes figyelmünket az edzésre kellett koncentrálni.Emiatt manapság ritkán kéredzkedek be a mostani bajnokok közé. Nem árt, ha tudod, hol a helyed. Ez egyébként az élet egyéb területein is sokat segíthet. Ha ugyanis nem kapaszkodsz nagyon magasra és nem akarsz nagyon kiemelkedni ott, ahol nem muszáj, elég jól el lehet tölteni a napokat.

Itt azonban mutatkozik némi probléma, mert nem egyszer kiderült, már nincs helyem, valódi helyem sehol sem. És mivel itt és most épp a medencéről beszélünk, a dolog el szokott gondolkoztatni. Ennyi lenne a történet egyik része, vagyis hogy a civilek között feltűnően, és sajnos némelyek számára elég bosszantóan túl jól úszom, a versenyzők között pedig túl lassan. És ebből olykor konfliktusok adódnak, amiket általában nem  szeretek. Úszni viszont imádok, és nagy szükségem is van a mozgásra.

Volt egy nagyon kedves könyvem, a Tudni illik, hogy mi illik, nos, amit írni szándékozom, az amolyan „tudni illik, hogy mi illik az uszodában”-nak készül.

Olvasom egy volt osztálytársam mailjét:

Lementem úszni a szentendrei Vizesnyolcas uszodába. A 33-as medence 8 pályájából 7 pályán két-két ember úszott. Mindegyik sávban az egyik ember az egyik felén, a másik a másikon. (Ilyenkor nyáron kevesen vannak, és csak télen fordul elő, hogy 1-1 pályán hárman vagy többen úsznak, ekkor már érthetően körbe-körbe…) A 8. pályán egy középkorú férfi úszott sötétlila sapkában, ami kötelező. Mármint az úszósapka, a színét az úszó választja. A pasas egymaga úszott körbe-körbe.

Beszálltam mellé a vízbe, és megkértem: „Lehetne azt, hogy maga a sáv egyik felén úszik, én meg a másikon?”

A pasas kissé vonakodva lassította le folyamatos úszását, és ezt válaszolta: „Ne haragudjon, uram, de úgy én nem tudok. Nekem lételemem a jobbra tartás.”

Egypercesnek is megteszi.

És ha nagyon akarjuk, akár áthallások is beleképzelhetőek. De mi most maradjunk csak az uszodai KRESZ-nél.

Sportcsaládba születtem, volt minta és elvárás is, ami inspirált. Könnyű volt, vagy legalábbis az átlagnál sokkal könnyebb sportolóvá válnom, és ebből következően természetes, hogy ma is napi szinten sportolok, és mindig is azt tettem a versenyzés abbahagyása óta. Nem is nagyon értem, miképpen képesek egyes sporttársaim szögre akasztani dresszt, mezt, sportholmit, és gyakorlatilag meg sem mozdulni, azon a címen, hogy kisportolták magukat egy életre. Én, ha egy-egy nap valamiért kimarad, nem bírok magammal, nem érzem jól magam a bőrömben.

Az úszás, miképpen sok egyéb mozgásforma, gyerekkorban sajátítható el tökéletesen, ezért aztán tisztelem azokat, akik felnőttként, legyőzve félelmet, víziszonyt megtanulnak úszni, és nap mint nap le is járnak az uszodába.

Hiszem is meg nem is, hogy mindannyian úgy vezetünk, amilyen karakterű emberek vagyunk, de ha közlekedés közben figyelsz, érdekes dolgokat tapasztalhatsz meg. Nos, az uszodában is találni jellegzetes karaktereket, és bizony nagyon hasonlít a stílusuk az autóvezetőknél észlelhetőkhöz.

Az úszás egyéni sportág, ám közös medencében műveljük, vagyis együtt vagyunk a vízben. A régi görögök szerint, aki nem tud írni, olvasni és úszni, analfabéta, ami durva megjegyzés, de igaz. Sokkal szívet melengetőbb tétel, hogy a víz úgy bánik veled, ahogy te bánsz vele. Ha ütöd, visszaüt, ha simogatod, visszasimogat. Nem ismerem az eredetét, én az édesanyámtól hallottam.

Szóval, van a nagy medence, ahol sokan úszunk együtt. Ki-ki a maga tempójában, a maga edzésterve szerint. És jó, ha nem zavarjuk egymást. Vagyis hirdetem a békés egymás mellett élést az uszodában is, amit akár békés egymás mellett úszásnak is nevezhetünk.

Hadd adjak néhány jó tanácsot, ami szebbé, békésebbé és boldogabbá teheti az uszodában töltött időt.

• Kérlek, mosakodj meg, mielőtt bemész a vízbe. Ha otthon nem tetted meg, zuhanyozz le a helyszínen, úszás előtt.
• A víz felszínén minden sokkal jobban érezhető, tehát ne egyél edzés előtt fokhagymás, hagymás ételt.
• Az öltözőben  hagyj rendet magad után.
• Vigyázz, mert a zuhany, a medence melletti rész, de akár az öltöző padozata is csúszhat, nézd meg, hová lépsz.
• Ahol kötelező, vegyél sapkát, de ha nem előírás, akkor sem árt hosszú hajra sapkát húzni.
• Ne köpködj a vízben, és az orrodat se fújd bele, ne pisilj a medencébe.
• Ne kölnizd be magad úszás előtt.
• Tartsd be a víziközlekedés szabályait. A kötél mindig a jobb oldaladon legyen, a pálya közepe a balon. Ha ketten vagytok egy pályán, lehet megállapodást kötni, hogy nem körbe úsztok hanem a két kötél mellett, de nem muszáj.
• Ha gyorsabb vagy, mint az előtted haladó, balról előzünk. Olyan helyeken, ahol nincs kötél, általában egymás mellett úszunk.
• Maradj a saját sávodban, ne tekeregj össze-vissza.
• Ne haragudj arra, aki jobban úszik, mint te, és ne akarj vele kiszúrni. Egyébiránt senkivel se akarj kiszúrni.
• Próbálj kötél mellett maradni, ne csalinkázz ide-oda, és ne csinálj olyan széles lábtempót, hogy oldalba rúgod a szembejövőt.
• Ha háton úszol, nézz körül, nem zavarod-e a többieket.

Úszni, jó. Úszni öröm. Szeretném, ha sokan átélnék ezt.

Szóval, kedves sporttársam, úszótársam, örülnék, ha találkoznánk az uszodában, és bár megtanítani nem tudlak úszni (az ugyanis egy külön szakma), de szívesen megmutatom, én hogyan csinálom, hátha neked is sikerül.

Talán még valami, ami fontos. Lesznek rosszabb napok, amikor nem esik jól a mozgás, amikor undok, nedves, a szokásosnál hidegebb a víz, de a rendszeresség itt is fontos. Bár szerintem mindig és mindenhol az.

Kiemelt kép: Stefano Oppo / Cultura/ AFP