Belföld

2Rule-reklám: olimpiai bajnokot vert át a köztévé

Szilágyi Áron hiába mondott nemet, akarata ellenére beszállt a márka népszerűsítésébe.

Az Index írta meg Szilágyi Áron kálváriáját a köztévével és a szárnyaló Mészáros-közeli céggel.

Július 20-án az M4Sport Kisbajnok című műsorában a kétszeres olimpiai bajnok vívót 2Rule márkába öltöztetett gyerekek kérdezgették.

Őt is felkérték a Mészáros-féle  márka népszerűsítésére, de más cégekkel kötött élő szerződései miatt ezt elutasította. 

Szilágyi Áron mégis bekerült a 2Rule népszerűsítésébe.

A műsor kifogásolt részében olimpiai bajnokunkat a gyerekek azért kérdezgethették, mert a július 13-ai, a világbajnokságra való utazás előtti utolsó edzésüket sajtónyilvánossá tették, a beszélgetésen pedig a szövetség vezetőinek nyomatékos kérésére vett részt.

Utólag sajnos azt gondolom, hogy nyilvánvaló szándéka volt a “szervezőknek” egy olyan márka népszerűsítése, melyre nincsen lehetőségem és ennek okán sem mérlegelni, sem hozzájárulni nem tudok a megjelenítéséhez.

A vívó menedzsmentjének azt ígérték, az anyagokat elküldik jóváhagyásra, de a felvétel soha nem érkezett meg, így az engedélye nélkül került adásba.

Akarata ellenére, eszközként használták fel. 

Ezt szomorúnak tartja, mert emberként és sportemberként mindig nyitott volt a párbeszédre, a konstruktív kommunikációra.

Az LMP a 2Rule miatt szállt rá a köztévére
Jogsértőnek tartják Mészáros Lőrinc sportmárkájának bújtatott  reklámozását.

Most ő volt kénytelen elnézést kérni támogatóitól, akik akarata ellenére kerültek méltánytalan helyzetbe. Mint tudatta, így egy “kicsit” szomorúbban nézte a megnyert világbajnoki bronzérmet is.

Szilágyi Áronék bronzérmesek a vívóvébén
Megvan a magyar válogatott első érme a világbajnokságon.

Kiemelt kép: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik