Terence Farrell, a Stetson Egyetem munkatársa a National Geographicnak azt mondta, az állatok többsége nem kekeckedik az óriás százlábúakkal (Scolopendra viridis). Az ízeltlábúak elülső karmai ugyanis igen fájdalmas marást képesek okozni.
Farrell nagyjából 25 éve foglalkozik az Egyesült Államok déli részén őshonos törpe csörgőkígyók (Sistrurus) tanulmányozásával. A hüllők nem túl válogatósak, nagyjából bármit elfogyasztanak a békáktól kezdve a madarakon át egészen más kígyókig.
A kutató és kollégái azonban gyakran azonosított százlábú-maradványokat a vizsgált kígyók gyomrában. Éppen ezért a szakértők úgy döntöttek, utánajárnak, hogy milyen módszerrel képesek a kígyók legyőzni a veszélyes ízeltlábúakat.
A kísérletben a csapat tárolókban engedte össze a hüllőket és a százlábúakat. Az összehasonlítás kedvéért a kutatók azt is megfigyelték, hogy miként viselkednek a kígyók, ha veszélytelen gyíkokkal kell megküzdeniük.
A gyíkok esetében a ragadozók nyugodtan vártak, gyakran farkukat használva csaliként, míg az áldozat elég közel nem kerül. Ekkor hirtelen lecsaptak.
A százlábúaknál viszont a kígyók sokkal aktívabban viselkedtek. A hüllők óvatosan közelítették meg a zsákmányt, két példány pedig egy meglepő módszerrel, a százlábúak erőteljes hajigálásával próbálta ártalmatlanná tenné az ízeltlábúakat.
Miután a hüllők megmarták a százlábúakat, általában jóval tovább vártak, mint a gyíkok esetében. Ennek oka az lehet, hogy az ízeltlábúak vastag páncélja, illetve ellenállósága miatt egyáltalán nem biztos, hogy a kígyóméreg hatásos.
Az új kutatás azt igazolja, hogy a kígyók igen változatos stratégiákat alkalmaznak vadászataik során. A jelenség hátterében az állhat, hogy az ízeltlábúak teljesen másként viselkednek, mint a legtöbb zsákmány. Míg a gyíkok menekülnek, amint meglátják a kígyókat, a százlábúak általában hagyják, hogy a hüllők megközelítsék őket.
(Kiemelt kép: Thinkstock)
