Nagyvilág

Pénisz nélküli férfi erőszakolt meg két nőt

A 35 éves Carlos Delacruz elismerte, hogy két nőt is megerőszakolt. Az eset furcsasága, hogy a férfinek nincsen pénisze, így valamilyen (eddig) ismeretlen tárgyat használt a nem létező nemi szerve helyet, miközben mind a kettővel kapcsolatban élt.

Mindkét áldozat „extrém fájdalomra” panaszkodott a közösülés közben, és arra kérték a férfit, hogy hagyja abba, utána pdig hüvelygombától szenvedtek.

A banknocki Delacruz soha nem engedte a nőket, hogy meztelenül lássák, közösülni is csak a lámpák lekapcsolása után volt hajlandó. Soha nem engedte, hogy hozzányúljanak, csak ruhán keresztül.

A közösülés közben mindig fogta a pénisze tövét a kezével

– mondta az ügyész a bíróságon, és azt is hozzátette, hogy havonta nagyjából egyszer közösült a nőkkel, noha fájdalmat okozott nekik.

Mindkét nő sokkot kapott, mikor kiderült, hogy a férfinek nincs nemi szerve, és valamilyen ismeretlen tárgyal tette őket magáévá. Az egyikkel 2013 és 2016 januárja között járt, mikor szakítottak, jött rá, hogy hazudott neki Delacruz, és nincs is pénisze. Utóbbival pedig ezt követően tavaly májusig alkottak egy párt, két hónap után össze is költöztek.

A férfi szégyenlősségén kívül volt más jele is, hogy valami nincs rendben, a második kapcsolatában a nőnek nem csak hogy fájdalmai voltak, hanem már az első alkalommal is vérzést okozott.

Kedden kellet megjelennie Delacruznak a bíróságon, ahol elismerte, hogy a nők beleegyezése nélkül okozott fájdalmat a tárggyal.

Kiemelt kép: Thinsktock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik