Sport

Komoly szabályváltozásokat jelentettek be a rögbiben

Változtatást vezet be a következő szezonban az angol uniós rögbiszövetség annak érdekében, hogy biztonságosabbá tegye a játékot. A liga másodosztályában és a kupamérkőzéseken a vállvonal helyett már a hónalj vonala felett tilos lesz a fogás.

A változtatást kísérleti jelleggel azért vezetik be, mert a vizsgálatok szerint nőtt a sérülések és az agyrázkódások száma, valamint az agysérülések veszélye a profi játékosok körében. 

A korábbi tervek szerint a következő szezonban nemcsak a kupa-, hanem az élvonalbeli bajnoki mérkőzéseken is életbe lépett volna a módosítás, a klubok azonban ebbe nem egyeztek bele. A szövetség egyik vezetője a BBC hírtelevíziójában azt mondta, a váll feletti fogásra vonatkozó szabály módosítása a labdát fogó és az őt támadó játékosnak is a javára lesz. A kupamérkőzések pedig lehetőséget kínálnak arra, hogy felmérjék a változtatás hatásait a profi játékban.

Nigel Melville kulcsfontosságúnak nevezte a vonal módosítását az agyrázkódások és a sérülések számának csökkentésében.

A rögbi világszövetség (World Rugby) már belekezdett egy hasonló kísérletbe az U20-as korosztályban. Bill Beaumont, az angol válogatott korábbi kapitánya, a világszövetség elnöke üdvözölte és rendkívül fontosnak nevezte a szerdai bejelentést.

Angliában márciusban nyolcpontos akciótervet fogadtak el, miután a sérülésekről évente összeállított jelentésből kiderült: jelentős veszélyek fenyegetik a játékosok egészségét. A váll feletti fogás a veszélyes játék egyik formája a rögbiben, és büntető jár érte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik