Nagyvilág

Mégis egyben marad Kalifornia

Egyelőre mégsem kell attól tartani, hogy három részre szakadna Kalifornia állam – írja a The Hill amerikai hírportál. Amint arról júniusban beszámoltunk, összegyűlt a kellő számú aláírás ahhoz, hogy a választók népszavazáson döntsék el, szeretnék-e, ha három különálló államra darabolnák fel Kaliforniát.

A kezdeményező Tim Draper azonban most visszavonulót fújt arra hivatkozva, hogy a Legfelsőbb Bíróság levette a novemberi választások napirendjéről a témát. Draper úgy gondolja, hogy mivel erről úgyis mindig „ugyanaz a hat jogász fog dönteni”, nincs értelme tovább erőltetni.

Az üzletember amiatt is sajnálkozott, hogy ugyan legalább 600 ezren aláírták a népszavazási kezdeményezést, mégsem dönthetnek majd a kérdésről.Draper terve az volt, hogy hozzák létre Észak-Kalifornia államot, ami magába foglalná San Franciscót; Dél-Kalifornia államot, amelynek Fresno, Bakersfield és San Diego lennének a jelentősebb városai; Kaliforniának pedig Los Angeles maradna. A három állam területének méretében különbözne, de a lakosságszámuk nagyjából egyező lenne.

A férfi szerint Kalifornia feldarabolásával javulna az infrastruktúra és az oktatás, valamint csökkennének az adók. A három állam könnyebben számon kérhető lenne, és a mostani kettő helyett összesen hat szenátora lenne az amerikai törvényhozásban.

Draper már harmadszor próbálkozott ezzel, 2012-ben és 2014-ben még hat részre osztotta volna az államot. A mostani kampányára mintegy ötmillió dollárt költött vagyonából. Az üzletember úgy látja, a kaliforniai kormány „romlott”, felhatalmazást kell adni az embereknek, hogy jobbá tehessék.

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/Mark RALSTON

Ajánlott videó

Olvasói sztorik