Kultúra

A Taxidermia rendezője az idegenek titkait fejti meg

Kedvcsináló előzetes érkezett a Hukkle és a Taxidermia rendezőjének, Pálfi György új filmjének. Az itthon, Amerikában és Kanadában is forgatott Az Úr hangja egy Péter (Polgár Csaba) nevű fiatalról szól, aki egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismeri rég eltűnt apját, és nyomozni kezd utána. Majd később az idegenekkel való kapcsolatfelvétel is bejön a képbe, valahogy.

A titokzatos előzetesből keveset tudunk meg, az inkább sejtet, mint mesél. A film egyébként Stanislaw Lem azonos című regénye alapján készült, ami egy jobbára elcselekménytelenített, inkább gondolati vonalon mozgó sztori, amiben egy tudós meséli el napjait egy kutatóintézetben, ahol egy idegenektől kapott üzenetet próbálnak megfejteni hosszú évekig, sikertelenül. A családi szálat a forgatókönyvírók (Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő, Pálfi) hozták be a történetbe, nyilván nem véletlenül: az eredeti regény ugyanis inkább szól filozófiáról, mint cselekményről, éppen ezért eléggé megfilmesíthetetlen.

Az utóbbi idők egyik legnagyszabásúbb, legérdekesebb magyar produkciója december 20-án kerül a mozikba.

Kép: Vertigo/Cinematrix

Ajánlott videó

Olvasói sztorik