Nagyvilág

Trump volt főstratégája szabotázst tervez az EU ellen

Létrehozta A Mozgalmat, hogy annyi populistát juttasson az Európai Parlamentbe, amennyi meg tudja bénítani a testület működését.

Donald Trump amerikai elnök volt főstratégája, Steve Bannon politikai szervezetet alapított Brüsszelben azzal a céllal, hogy megbénítsa az Európai Uniót – erről alapítótársával, Raheem Kassammal (Nigel Farage brit szélsőjobboldali politikus volt tanácsadójával) együtt beszélt a brit Reuters hírügynökségnek. Elmondták, hogy A Mozgalom nevű szervezet már működik, és tagokat toboroz.

A Mozgalom az európai populista és nacionalista szerveződések hálózata lesz, segítséget nyújt azoknak az egyéneknek és csoportoknak, amelyeket a szuverenitás, a munka, a határőrizet és hasonló kérdések foglalkoztatnak. Mint mondták, azért választották Brüsszelt székhelyül, mert az az Európai Unió központja, ami „a nemzetállami demokráciák legveszedelmesebb ellensége napjainkban nyugaton”.

Bannon a szervezetet populista kezdeményezésként írta le, aminek célja, hogy „tektonikus elmozdulást” érjen el Európában. Elmondták, szeretnék felhasználni arra A Mozgalmat, hogy a jövő évi EP-választáson nagy számban vigyék a szavazóurnákhoz a nacionalista és populista erők szavazóit. A volt főstratéga reméli, hogy annyi képviselőt tudnak az Európai Parlamentbe juttatni, amennyi képes megbénítani a testület munkáját, akár bezáratni az EP-t és az Európai Bizottságot. (Fotó: Europress – AFP PHOTO / Michal Cizek)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik