Sport

Itt a Tour hőse: törött lapockával küzd és még jótékonykodik is

Lawson Craddock a Tour de France első szakaszán bukott, eltörte a lapockáját és szétnyílt a szemöldöke, ennek ellenére összeszorította a fogát,

és nemcsak az első etapot fejezte be, hanem azóta még további tizenhármat.

A versenyben maradt 151 bringás közül jelenleg csak nyolc másikat előz meg, de ha utolsó lenne, akkor is hatalmas teljesítmény lenne, hogy még a mezőnyben teker, és legyűrt macskaköves résszel nehezített szakaszt, illetve az Alpok emelkedőitől sem rettent meg, még törött lapockával sem.

Craddock hősies teljesítménye mellett azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy minden általa befejezett szakasz után 100 dollárt utal egy houstoni kerékpáros alapítvány javára, illetve annak a pályának, amelyen korábban ő is versenyzett.

Azóta már többen is az ügy mellé álltak, így pénteken már 100 ezer dollár fölött járt a gyűjtés.

A macskaköves szakasz után Craddock azt mondta, a törés már nem fáj annyira, viszont a válla körüli izmok teljesen beálltak, olyan érzés volt, mint amit 1000 felülés és ugyanennyi fekvőtámasz után érez az ember. Craddock mesélt arról is, hogy arra a szakaszra úgy készült fejben, mintha háborúba menne.

“Itt nincsenek barátok, mindenkinek megvan a saját célja, vagy azért dolgozik, hogy saját magát minél jobb pozícióba hozza, vagy a csapat vezérének sikeréért hajt. És nem az számít, hogy ezt hogyan éred el, csak az, hogy elvégezd a rád bízott vagy magad elé tűzött feladatot, ami viszont idegessé és stresszessé teszi a mezőnyt.

A macskaköves szakasz alatt például fejben egy pillanatra sem engedhet ki az ember, ott végig kőkeményen koncentrálni kell”.

A 26 éves Craddock azt mondta, számára a legnagyobb motivációt az a rengeteg biztatás jelenti, amit a feleségétől, valamint a közösségi médiában neki üzenőktől kapott. A Touron a stresszt tartja a legnehezebb dolognak, mert már a felkeléstől kezdve egy nagyon feszes menetrend van, időben reggelizni, eleget enni, hogy ne fogyjon el az ember, ott lenni a rajtnál, aztán végigtekerni a szakaszt lehetőség bukás nélkül, ezek mind nagy kihívást jelentenek.

Miközben Craddock nagyon is élvezi, hogy részese a világ egyik legnagyobb, legnehezebb versenyének, ahol a legjobb kerékpárosok az ellenfelei.

Most már csak az lebeg a szeme előtt, hogy eljusson a párizsi célig, hogy elmondhassa, megcsinálta.

Mi nagyon drukkolunk neki!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik