Kultúra

40 éve várt a melegházasságra a hollywoodi pár

Lily Tomlin amerikai színésznő összeházasodott Jane Wagner forgatókönyvíróval, akihez több mint negyvenéves élettársi és szakmai kapcsolat fűzi.

A privát ceremóniára szilveszter éjszakán került sor Los Angelesben – közölte kedden Tomlin szóvivője. A 74 esztendős Tomlin és a négy évvel idősebb Wagner 42 évi együttélés után döntött úgy, hogy összeházasodnak. Kaliforniában tavaly júniusban vált törvényessé az azonos neműek házasságkötése.

Tomlin és Wagner 1974-ben, 1976-ban és 1981-ben együtt vehette át az Emmy-díjat különböző vidám szórakoztató televíziós műsorok írásáért és előadásáért. Tomlin pályafutása során két Tony- és egy Grammy-díjat is kapott. Oscar-díjra is jelölték 1975-ben a Nashville című zenés filmben nyújtott alakításáért.

A nézők Az elnök emberi tévésorozatban az elnök titkárnőjeként láthatták, a filmvászonról pedig A kísérő és a Tea Mussolinivel című produkcióból vagy Robert Altman Rövidre vágva és Az utolsó adás című filmjéből emlékezhetnek rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik