Sport

Ünnepre készül Nyíregyháza a Davis Kupa-meccsen

Telt ház várja majd a lett férfi teniszválogatottat a mieink elleni DK-mérkőzésen, amelyet április 6. és 8. között rendeznek Nyíregyházán.

“Biztos vagyok abban, hogy mind a három napon megtelik a nézőtér” – mondta Máthé Csaba, a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Központ igazgatója.

“Egészen pontosan 2068 nézőt tudunk elhelyezni normálesetben, de a pálya körül még további három-négyszáz szurkoló számára tudunk helyet biztosítani. A parkettára taraflex borítást helyezünk, tehát keménypályás meccs lesz” – tette hozzá a létesítmény vezetője.

A felfokozott érdeklődés annak is köszönhető, hogy Hornok Miklós magyar DK-kapitány csapatában szinte bizonyosan helyet kap Fucsovics Márton, az utóbbi évek egyik legnagyobb tehetsége, aki nyíregyházi születésű játékos.


“Nagyon kíváncsiak Marcira az emberek”
– jelentette ki Máthé Csaba, aki hozzátette, hogy egy rockbanda, a Nap együttes adja majd a talpalávalót a mérkőzések előtt és a szünetekben. “Nálunk sok a teniszbarát, aki szívesen lát olyan kitűnőségeket, mint a világ elitjébe tartozó Ernests Gulbis.”

A 24 esztendős Gulbis eddigi legjobbjaként 21. volt a világranglistán. A magyar-lett összecsapást az Euro-afrikai Zóna II. csoportjának második fordulójában rendezik. Hornok Miklós csapata az első fordulóban, Szegeden 3-2-re nyert az írekkel szemben.

Az I. csoportba jutáshoz három győzelem szükséges, egy újabb siker esetén szeptemberben az ukrán-ciprusi párharc nyertese lesz a magyarok ellenfele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik