Sport

Roddick megverte Roger Federert

A svájci zseni nem tudott mit kezdeni az amerikai szerváival, így kiesett a miami tenisztornán a nyolcaddöntő előtt.

Tavaly Novak Djokovic Roger Federert legyőzve szerezte meg a miami tornagyőzelmét, most ez biztosan nem következik be, hiszen a svájci elbúcsúzott a legjobb 32 között.

A meglepetést az amerikai Andy Roddick okozta. A 2003-as US Open bajnok sérülések és betegségek miatt ma már csak a 34. a világranglistán, most mégis megszerezte a győzelmet, kettejük 24. összecsapásán a harmadikat.

A vereség azt jelentette, hogy megszakadt Federer 77 meccs óta tartó sorozata, amely a TOP20-on kívüli játékosokkal szembeni veretlenséget illeti.


“Úgy érzem, egy bajnoktól kaptam ki, nem pedig olyan valakitől, aki most nincs bernne az első harmincban a világranglistán” –
értékelt rá jellemző eleganciával Roger Federer, aki hozzátette, fáradt volt ugyan, de nem azért kapott ki.

“Túl sok időm nem lesz örülni, mert hamarosan itt a következő mérkőzés (a spanyol Monaco ellen – a szerk.)” – mondta Roddick, aki persze nem leplezte örömét sem. Nem véletlen, Federert ritkán lehet legyőzni.

Összefoglaló a meccsről:

Eredmény – miami tenisztorna
Férfiak (3,97 millió dollár összdíjazás), 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Djokovic (szerb, 1.) – Troicki (szerb, 27.) 6-3, 6-4
Gasquet (francia, 17.) – Ramos-Vinolas (spanyol) 6-2, 5-7, 6-3
Ferrer (spanyol, 5.) – Benneteau (francia, 30.) 7-6, 6-4
Almagro (spanyol, 12.) – Verdasco (spanyol, 20.) 6-3, 6-4
Fish (amerikai, 8.) – K. Anderson (dél-afrikai, 28.) 6-4, 6-3
Roddick (amerikai, 31.) – Federer (svájci, 3.) 7-6, 1-6, 6-4
Del Potro (argentin, 11.) – Cilic (horvát, 23.) 6-3, 7-6
Mónaco (argentin, 21.) – Monfils (francia, 14.) 4-6, 6-3, 6-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik