Közélet

Védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztost neveztek ki

Nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztost neveztek ki – az erről szóló kormányhatározat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.

Maróth Gáspár kormánybiztos feladata, hogy az érintett minisztériumokkal együttműködésben koordinálja a védelmi ipari és hadfelszerelési fejlesztésekkel kapcsolatos feladatokat és az ezekhez kapcsolódó stratégia kialakítását.

Koordinál és együttműködik a védelmi ipari fejlesztésben érintett ágazatokkal az említett stratégiában meghatározott célok hatékony megvalósításáért, valamint meghatározza és indítványozza a hadfelszerelés fejlesztésének irányait.

Maróthról korábban a 444 azt írta, hogy az első Fidesz-kormány idején Orbán Viktor személyes tanácsadója volt,

2000–2001-ben a Nemzeti Egészségügyi Tanács titkára, majd 2001 és 2003 között pedig az Országos Népegészségügyi Program vezetője. Most a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke, valamint a kartellvizsgálatban érintett, több beszerzésen is nyertes VMD-cégcsoport vezetője volt.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik