Szórakozás

„Két férfit szeretek, lelki beteg lettem”

Lehet két embert szeretni, akkor is, ha a házasság mellett akad valaki, aki lángra gyújtja a foglalt fél szívét. De hogyan lehet a vívódással együtt élni, és mi a kiút ebből a helyzetből? Erről szól újabb olvasói levelünk, és ha te is jártál már hasonló helyzetben, ha egy harmadik miatt dobbantottál a házasságodból, akkor írd meg nekünk a történeted az igyjartam@24.hu email címre, hogy mások is láthassák, nincsenek egyedül a gondjaikkal.

Két embert szeretek, dönteni nem tudok, önmagamat utálom. A férjemmel bonyodalmasan indult a kapcsolatunk, de aztán jött a happy end, közös lakással, esküvővel és nagyon sok szeretettel. Öt éve vagyunk együtt, fiatalok vagyunk, bíztam a kapcsolatunkban, száz százalékos volt a bizalom mindkettőnk részéről. A házasság mellett egymás legjobb barátai is vagyunk, de talán tényleg eljön az a pont, amikor már csak barátokként élünk egymás mellett. Ez lenne a normális?

Az olvasói levelet Ivett (ál)nevű olvasónktól kaptuk, aki vívódik, menjen-e tovább, vagy maradjon. Szinte biztos, hogy sokan átélik az ő problémáját, hiszen melyik házasságban ne lenne ott a kísértés.

„Túlzottan nem is foglalkoztam ezzel sokáig, boldog voltam vele, éltük a mindennapjainkat, aztán megismertem a másik férfit. És igen, innentől lehet kövezni; a férjem mellett beleszerettem egy másik emberbe. Nem akartam, nem terveztem, de megtörtént. Közös baráti körben ismertem meg, egyre többet beszélgettünk, és éreztem, hogy ez nem jó, nem szabadna ilyeneket éreznem iránta. Szeretem a férjemet is, igaz, máshogy de szeretem. Sosem bántanám, előbb okoznék fájdalmat magamnak mint neki. Egyre erősödtek az érzéseim a másik felé, próbáltam elnyomni mindenhogy, de nem ment. Most ott tartok hogy mindkettőjüket szeretem, a férjemet még nem tudom elengedni. Lelki beteg lettem és utálom magam, de nem tudom mit tehetnék. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes döntés, rúgjak fel mindent és kezdjek új életet? Vagy maradjak és tartsak ki a párom mellett reménykedve, hogy elmúlik?”

Mit lehet tenni, menni vagy maradni?

Az, ha valaki két embert szeret egyszerre, nem feltétlenül ellentmondásos érzelmeket jelent, hiszen ahogyan olvasónk is írja, valójában a férjével mély szeretetben élnek, a harmadik fél pedig szerelmet ébresztett benne. Ebből a háromszögből látható, hogy a házasságból hiányzik valami, ami valaha megvolt, de elmúlt. Ezt az űrt tölti be a harmadik fél, és ez azt is jelenti, hogy nem feltétlenül az ő személye váltja ki, elképzelhető, hogy bárki más is ugyanúgy hasonló hatást ért volna el. Amikor egy kapcsolatból hiányzik valami, gyakori, hogy egy harmadik felé fordulunk: plátói vagy valós szerelemmel. Csakhogy a bűntudat, amit a külső fél felé érzett érzelmek keltenek valakiben, nem sokáig tartható fenn.

A helyzetnek két lehetséges megoldása lehet.

  • Az egyik, hogy a férjnek és a házasságnak adva egy esélyt, vagy terápián vagy önállóan elkezdenek azon munkálkodni, hogy visszatérjen kettőjük életébe az a bizonyos szikra. A hétköznapok monotonitása megtöri a párokat, és ha a randik, figyelmességek, bókok elmaradnak, csak a munka és az ágyba zuhanás a közös élet, akkor hamar bekövetkezhet a törés.

A házasság komoly munkát igényel, nem elég csak várni, hogy értékes és tartalmas legyen magától, tenni is kell érte.

  • A másik megoldás, hogy a házasságot felrúgva a harmadik féllel kezd kapcsolatot az olvasónk. Egyrészt nem biztos, hogy az a kapcsolat öt év után is mély szeretetben telne, de az is lehet, hogy igen, sőt, lehet, hogy az jobb, teljesebb lenne. Ezt ugye senki nem tudhatja előre. A kérdés az, hogy megéri-e a házasságot felrúgni ezért, van-e közös jövője a kapcsolatnak, egyáltalán vágyik-e az olvasó komoly kapcsolatra, vagy csak kalandozna. Elképzelhető, hogy túl fiatalon ugrott annyira komoly házasságba, amire nem biztos, hogy lélekben is érett volt.

Akárhogyan is dönt, senki nem dönthet helyette, így a szívére és eszére hallgatva csak ő tudhatja, neki mi a jó. Ha az új férfivel boldogabb, harmonikusabb kapcsolatban élhetne, akkor érdemes lépni, de ha mindezt csak az generálja, hogy hiányzik valami a házasságából, ami érzemileg komoly űr, nem biztos, hogy a harmadik fél pótolhatja.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik